A mi kutyánk volt. Hányatott kölyökkora után örökbe fogadták, majd vissza is került felnőttként hozzánk. Összetört lelkileg, teljesen befordult.

Míg egy szép napon besétált két angyal, és azt mondták, nekik Duffy kell. Örökre, míg világ a világ. Visszaadták neki a hitet, a bizalmat, a reményt, a meleg otthon varázsát. Szerették, nagyon. Mi meg őket szerettük ezért. Nagyon.

Duffy nem igazán bírta a többi kutyát, de nekik komoly munkával sikerült ezen is változtatni, Duffy kapott egy társat is. Pár hónapja sajnos kiderült, hogy epilepsziával küszködik, vitték orvoshoz, kapott gyógyszereket, vigyáztak rá, a széltől is óvták.

Szilveszter éjjel nagyon hangosan szólt a zene, egész éjjel vele foglalkoztak, etették, játszottak vele, sikerült átvészelni az éjszakát, de Duffy stresszes volt végig.

Tegnap este, 2 nappal szilveszter után újabb váratlan durrogások jöttek. Valakinek megmaradt pár pirotechnikai cucca, és gondolta, még hadd szóljon. Duffy rohamot kapott, erőset, intenzívet, majd utána még 35-öt.

Nyilván kórházba rohantak vele, de közel 40 epilepsziás roham után, amikor már semmi nem használt, és képtelenek voltak kihozni őt ebből az őrületből, az orvosok tanácsára és a velünk való egyeztetés után meghozták a brutálisan fájdalmas döntést.

Duffy elment. Mindössze 4 éves volt. Nincsenek szavak. Nincsenek.