8 évig volt gazdás kutya, amikor elveszítette az egyetlen embert, aki a minden volt számára. Kölyökként ment el tőlünk, megöregedve került vissza hozzánk.

Zsiga esélyei innentől kezdve nullára zuhantak. Bull típus, nem igazán jött ki más kutyákkal, bár nem volt az a tipikusan kutyázós kutya, de többször a tudomásunkra hozta, hogy nem szeretne más kutyával együtt élni. Nem erőltettük tovább.

Rettenetesen sajnáltuk, hogy egyedül van, mi képtelenek voltunk neki visszaadni azt, amit elveszített, bármennyire is szerettük. Soha nem pótolhattuk neki a valódi családot.

Többször esett át komolyabb kivizsgálásokon, kb. mindene negatív volt, jók lettek az eredmények, de mégis, ez a remegés nem akart teljesen elmúlni soha.

Pár nappal ezelőtt reggel eszméletlen állapotban, kihűlve találtuk a kenneljében. Azonnal kapott orvosi ellátást még a menhelyen, utána indultunk is tovább vele a kórházba. Másnap reggelre visszatért belé az élet, de csak halványan, nyoma sem volt a pár nappal ezelőtti Zsigának. Nagyon nehezen állt fel, borzasztóan gyenge volt, 2 nap múlva hazahozhattuk, és úgy döntöttünk, hogy Zsiga soha többé nem megy vissza kennelbe.

Berendeztünk neki a karanténban egy kis helyiséget, elterveztük, hogy napközben a lányokkal lesz a rendelőben, amikor nincs itt a dokink, puha plédeket tettünk le neki, kapott párnát is, amit annyira, de annyira szeretett.

Nagyon bíztunk abban, hogy majd jól megbánjuk ezt a döntésünket, és majd tavasszal bosszúsan kerülgetjük az erős, mindenhova felugrálós Zsigát, aki majd mindig láb alatt lesz, és majd szétkapja a párnákat, és megdézsmálja majd a kajás polcot, meg ilyenek. Hogy majd alig várjuk Jutkát, a pótanyját, hogy vigye már el egy hatalmas sétára, ahogy szokta.

Zsiga már nem várta meg a tavaszt. A meleg napsütést, amit annyira szeretett.

Ma reggelre romlott az állapota, visszavittük a kórházba.

Újabb vizsgálatok után Boti doki kimondta azt, amit mi mindannyian tudtunk már, csak nem akartuk elfogadni.

Zsiga ataxiás volt, genetikai rendellenesség, ami bull típusú kutyáknál gyakran előfordul. Ez az állapot már visszafordíthatatlan volt.

Kamilla kolléganőnk elkísérte utolsó útjára, mellette volt, nem hagyta egyedül. Hozzá vagyunk szokva a fájdalmas búcsúzásokhoz, de Zsiga halála különösen megrázó volt mindannyiunk számára.

Egy olyan történettel búcsúzunk tőle, ami igazán rá jellemző, és nem vallottuk be nektek az igazat anno a sztorival kapcsolatban, mert annyira cikinek éreztük a bénázásunkat, hogy csak páran tudták, mi történt valójában. Emiatt utólag is elnézést kérünk.

Zsiga nyáron egy éjjel meglépett a kenneljéből. A kamerán visszakövetve a mozgását, kikerülve annak látószögéből, mi úgy hittük, hogy egy felújítás miatt keletkezett apró résen lógott meg.

Egész nap őt kerestük, bejártunk ungot-berket, többen több irányba indultunk, de Zsigát mintha a föld nyelte volna el.

Másnap reggel Laci kollégánk benyitott egy olyan kis helyiségbe, ahol szalmát, forgácsot is tárolunk, meg pár apróságot, naponta egyszer megyünk be kb., Zsiga pedig álmosan, nyújtózkodva ballagott ki, csinált magának egy kis puha fészket, és ott wellnessezett csendben, nyugalomban, egyetlen hang nélkül több, mint 24 órán keresztül…

Valahogy bement, és valaki behúzta az ajtót, ő pedig meg sem próbált kijönni. Nem is jelzett, pedig ott egész nap mászkálunk.

A kereső posztot frissítettük, hogy hazajött magától, de valójában el sem ment soha. Esze ágában nem volt. Ő csak kényelembe helyezte magát, és pihent egy nagyot. Neki a menhely volt a végleges otthona.

Drága Zsiga, annyira jó természetű kutya voltál. Egy igazi egyéniség, egy csupaszív kutya. Nagyon sajnáljuk. Nagyon fogsz hiányozni. Nyugodj békében, öregfiú, az égi puha párnákon.

Találkozunk még.