Képzeld el… Emlékezz.
Azokra a fizikai fájdalmakra, amikre életed során azt mondtad, elviselhetetlen. Egy kibírhatatlannak tűnő fogfájás, egy lábujj találkozása az ágy szélével, egy kartörés, egy szülés, egy migrén, egy megégett bőrfelület a kifröccsenő olaj miatt sütés közben.
Mert az emberek 80-90%-ának bizony az életben nem volt nagyobb fizikai fájdalma.

És most képzeld el, hogy nagyon pici babakorodban valaki egy súlyos láncot köt a nyakadba, duplán. Te nősz, de a lánc nem nő veled.
A karabiner szó szerint átszakítja a húsodat, ami a rozsdás fém köré nő, a lánc pedig eggyé olvad a nyakad nagy részével. A nyílt seb folyamatos, a hasító fájdalom nem szűnik. Egyetlen pillanatra sem.
Majd jön egy hülyegyerek, egy ostoba taknyos kölyök, aki megpróbál felakasztani, de a súlyod miatt a lánc egy része elszakad, és te elmenekülsz.

Fogalmad sincs, hová, csak keresel valami búvóhelyet. Jó nagy vagy, és haragszol a világra, nem érted, mi rosszat tettél, és ha valaki közeledik hozzád, fenyegetve érzed magad, és morogsz.

Ezzel felhergeled azt, aki lát, és megpróbálnak elkapni, vagy elűzni. Majd jönnek feléd, és golyózápor közepén találod magad, mert bizony lőnek rád, minden nap, amikor megpróbálsz élelemhez jutni.
Pedig te semmi rosszat nem tettél, csak nagyon-nagyon félsz. Még gyerek vagy.
Csak képzeld el. Ugye képtelen vagy?

Képtelenek vagyunk elképzelni, átélni, hogy mit élhet át egy kutya, ha nincs olyan szerencséje, hogy jó helyre születik.

Clyde egy tanyavilágban húzta meg magát, egy idős néni pajtájában. A néni rettegett tőle, de nem bántotta, hagyta, hogy nála menedéket találjon, de ő nem tudott neki segíteni, mert nagyon félt.
A karján egy régi, hatalmas kutyaharapás nyoma, ami miatt félelme sosem múlt el.
A szomszédjában élő fiatal lány értesített minket tegnap este.
Elmondta, hogy szó szerint hajtóvadászat van a kutya ellen, állítólag a mezőőrök próbálják levadászni.
Azt mondta, a kutya menekül, ha embert lát, de tőle már elfogad egy kis kaját, ha odadobja neki.

Fogalmunk sem volt, hogyan tudjuk megfogni, ezért vittünk egy élvefogó csapdát, ami gyakorlatilag egy ketrec, a kutya bemegy a kaja miatt, rálép egy pedálra, a csapda ajtaja pedig lezáródik.

Attól tartva, hogy onnantól a kutya gyakorlatilag szabad préda lesz azok számára, akik bántani akarják, reggel felhívtuk a jegyző asszonyt, aki egyrészt nem tudott arról, hogy a kutya ellen hajtóvadászat folyik (őszintének tűnt), másrészt ígéretet tett arra, hogy minden illetékesnek jelzi, hogy senki ne bántsa, míg visszaérünk érte.

Megtaláltuk a nénit, aki megmutatta, hol bujkál Clyde. Morgott, ugatott.
Majd feltápászkodott, és egy 3 méteres súlyos láncot húzva maga után, megindult felénk. Mind a 36 kilójával, busa fejével, óriás termetével.

Ha félelmet mutatsz, a kutya támadni fog. Megálltunk egy helyben, nem mozdultunk, csak nagyon kedvesen elkezdtünk hozzá beszélni.
Clyde pár pillanatig gondolkodott, farkasszemet nézett velünk, majd döntött.

Ellazult, és csóválni kezdett. Odajött, megszagolt, közben végig beszéltünk hozzá, kedvesen, nyugtatva őt. Majd bújni kezdett, engedte, hogy megsimogassuk, mi pedig engedtük, hogy összekenjen a nyakán lévő trutyival.
Haverok lettünk. 🙂
Innentől nagyon egyszerű volt. Becsaltuk egy kis kajával a néni zárható udvarába, majd egy kis kajával a mentőbe is. Erőszak nélkül.

A kórházba körülbelül 30 perc alatt értünk oda, lehúzott ablakokkal, mert a nyaki seb borzalmas szagot árasztott. A rendelőbe saját lábán sétált be, önként.
Bódítása után infúziót kapott, és 2 órán keresztül borotválták a seb körüli részt. A láncot eltávolították, a sebet kitisztították, kapott antibiotikumokat, majd jött a döbbenet, Clyde IVARTALAN.

Maximum 1 éves lehet, leborotválták az alsó részt, a heg egyértelműen érződik, ahol a golyóit eltávolították. Chip viszont nem volt, meg is röntgeneztük a nyakát, semmi.
Valószínűleg valami táskás állatorvos lehetett…
De hogy miért, és hogyan??

Felmerült a gyanú, hogy a kutyát lophatták valahonnan, de a chip hiányára egyszerűen nincs magyarázat. Orvosai szerint ez a lánc pici kora óta a nyakán lehetett.
Nem értjük.

Clyde egyébként egy tündér. Mancsai akkorák, mint a tenyerünk, egy hatalmas bújós mackógyerek.
Agresszivitásnak nyoma sincs. Ébredése után azonnal csóvált, puszit osztott, bújt. Hagyta, hogy emelgessük, szeretgessük.
Egy álomkutya. De tényleg.
Már a menhelyen van, cukros kötést alkalmazunk az ő esetében is, naponta 2x, plusz 10 napig kap antibiotikumokat, fájdalomcsillapítót.
Egy hangja sincs, szó nélkül tűr mindent.

Gyógyulása után keressük neki az álomgazdit, aki feledteti vele az átélt borzalmakat.
Mi már most szerelmesek vagyunk.
A legjobbat érdemli. ❤️❤️❤️