A közösségi oldalak virtuális csatatérré változtak, a szólásszabadság zászlaja alatt arctalan vagy arccal rendelkező valódi és álprofilok tömege osztja az észt, kegyetlenül rúg bele lépten-nyomon emberekbe, csapatokba, szervezetekbe, bárkibe, aki esetleg olyat tesz, ami neki nem tetszik.

A minap döbbenettel olvastam egy posztot egy helyi csoportban, egy lány érdeklődött, hogy egy bizonyos gyorsétteremben van-e házhozszállítás most, hááát, amit kapott a poszt alatt, az valami egészen hihetetlen volt. Kezdve azzal, hogy „inkább főznél nő létedre, milyen feleség vagy te”, azzal bezárólag, hogy „inkább egyél répát, mert dagadt vagy”, minden volt. Egy egyszerű kérdés miatt. Elképesztő.

Van, aki telefonon keresztül is megteszi ezt nálunk például, ők a „bátrabbak”, bár ők sem face to face ontják magukból a csúnyaságokat.

A posztomnak nincs különösebb apropója, inkább csak kicsike sztorik, amik egy idő után összegyűlnek, és jön egy pont, amikor mindent bele kell rakni egy zsákba, és ott hagyni valahol az út szélén. Mert nem lehet mindent a végtelenségig cipelni, nem megy.

Legyen szó mondjuk arról, hogy napi szinten szembesülünk a csalódottsággal, a szemrehányással, ha nem tudunk segíteni, mert bizony nagyon sokszor nem tudunk.

Az emberek ilyenkor kétféleképpen reagálnak, az egyik oldal megértő, együttérző, köszönettel fogadja azt a minimális segítséget is, amit tudunk nyújtani adott esetben, például egy posztot.

A másik oldal kiabálni kezd, átvált alpári stílusba, olyankor repkednek a „minek vannak akkor maguk?”, „maguk nevezik magukat állatvédőknek?”, „na, szép kis állatbarátok”, és társaik.

Megszoktam, megszoktuk, de senki ne higgye, hogy nem hagy nyomot. Igen, igen, a kedves szitkozódó eléri a célját, lélekbe tapos, fejfájást okoz, elkeseredettséget vált ki, de ami ennél is fontosabb, ENERGIÁT VESZ EL. Attól, ami a dolgunk, ami a feladatunk, a védenceink ellátása.

Mert míg mi reszkető kézzel elszívunk egy cigit (igen-igen, tudjuk, káros), addig pont tudnánk egy kicsit foglalkozni egy rettegő kutyával, nyugodtságot adni neki. De hogyan, mikor felrobbanunk, és ezt ők pontosan érzik? Állatokkal foglalkozni érdemben idegesen nem lehet. Míg a telefonáló szidalmait hallgatjuk, pont tudnánk írni egy gazdikereső posztot.

Amikor azzal jön valaki, hogy innentől nem hajlandó támogatni, és eszében sincs a továbbiakban segíteni, az a leghihetetlenebb. Ezek az emberek egyáltalán nem értik, hogy ezzel nem velünk tolnak ki, egyáltalán. Nem TŐLÜNK vonják meg a támogatást. Hanem TŐLÜK. Az állatoktól, akik miatt egyébként olyan hévvel ugranak a torkunknak, hogy csak pislogunk.

A minap az egyik saját örökbefogadónk jelentette ezt ki, mikor jeleztük, hogy nincs lehetőségünk oltást beadni a kutyának, mivel az állatorvosunk nagyon keveset van itt, és a menhelyesekre sem jut elég idő, Ádám pedig olyan, hogy alapos, ha van kérdés, válaszol, részletesen, és a „csak egy oltás” az fél óráig tart, ami pontosan egy kan kutya ivartalanítása, vagy két beteg kezelése.

Nem tudunk fogadni egy kutyát? Repül a „na ide sem adom többet az adóm 1%-át!!!” Hát öööö, izé. Rendben. Mit lehet erre mondani?

Átadunk egy lebénult kutyát egy általunk mélyen tisztelt, hozzáértő embernek, és egy régi követőnk az adott állatvédővel szembeni, más által táplált gyűlölete miatt elhagyja az oldalt… „Pedig eddig szerettelek benneteket”. No comment.

Ezek az elvileg állatszerető emberek egyetlen pillanatra sem gondolnak bele, hogy a „bosszújuk” nem minket fog sújtani, hanem az állatokat. Jobban érzi magát az illető attól, hogy a menhelyes kutyák és macskák esetlegesen nem fogják megkapni azokat a dolgokat, amire szükségük van? De, meg fogják, higgyétek el. Mert mindig vannak újabbak, akik megismerik a munkánkat, és örömmel segítenek. És mi ezért nagyon hálásak vagyunk.

Kapunk már lassan minden miatt, azért, ha kutyák ivartalanítására gyűjtünk éppen (miért nem macskákra?)

Azért, mert nem adunk nagyon idősnek kölyökkutyát (mitképzeltekti???).

Azért, mert visszaadunk egy idős kutyát a gazdájának (miért nem tartjátok a menhelyen??).

Azért, mert várakozni kell néha a sétáltatásra (hol a fenében van a gondozó??)

Azért, mert a gondozó nem beszélget sokat, mert mennie kell a következő látogatóhoz (miért hagyott itt, mikor én még beszélgetni akarok??).

Légyszi, légyszi, legyünk már egy kicsikét megértőbbek egymással. Foglalkozzon már mindenki a saját dolgaival, senki sem tökéletes, senki sem hibátlan, mi sem. Vajon mit szólnának ezek az emberek, ha a munkahelyükön vadidegen emberek kötnének beléjük lépten-nyomon, kritizálnák a munkájukat, fenyegetőznének? Milyen alapon állít pengellérre egy ember egy másikat, olyan dolgok miatt, amiről az illető nem tehet?

Egyetlen dolgot értsetek meg. Az, hogy a mai magyar állatvédelem úgy működik, ahogy, az a legkevésbé sem az állatvédők hibája.

Ha ezt a negatív energiát, számonkérést az állatkínzókra borítanátok, mondjuk Gipsz Jakabra, aki 1 méteres láncon tartja ház nélkül a csontsovány kutyáját, talán a kutyájának másnap lenne fedél a feje felett…

Ha a virtuális beszólogatások helyett vinnétek egy romasorra 100 kg tápot, talán a kutyák nem éhesen feküdnének le aznap.

Fordítsd az energiádat jóra. Az hasznosabb.