Eszünk ágában sincs állást foglalni soha olyan harcokban, amik állatvédők közt folynak. Mert mindig van valami balhé, botrány, amiről lehet beszélni, amit felkapnak, ami téma.

Nem vagyunk álszentek, nekünk is van véleményünk, de fontos kiemelni, hogy sokkal árnyaltabb, mint sok kommentelőé, ha ilyen eset van.
Nem minden fekete-fehér.
Milliószor szembesülünk azzal, hogy az állatvédők körében olyan mértékű a frusztráció, hogy annak ki kell jönnie valahol. Nem nyilvánosan, azzal nem értünk egyet. De attól még létezik.

Tudjuk, milyen ez. Minden állatvédő tudja.
Kezdve azzal, hogy sokszor iszonyú körülmények közül mentünk állatokat. Felemészt mindenkit testileg-lelkileg azoknak az embereknek a hozzáállása, tettei, ami miatt ártatlan állatok szenvednek. Látunk kutyákat/macskákat/bármilyen állatokat szenvedni, és a düh, a tehetetlenség elborítja az agyat. Néha olyan szinten, hogy szó szerint ölni tudnánk.

Vannak helyzetek, amikor tudunk tenni valamit, és van, hogy már késő. Nem lehet mindenkit megmenteni. Szörnyű kimondani, de attól még így van.
Ma Magyarországon több száz szervezet és több ezer magányos állatvédő próbálja ezt a helyzetet normalizálni. Ki így, ki úgy.
Mindenkinek vannak korlátai, mindenki előtt lebeg egy cél, mindenki próbál a saját területén helyt állni.
Vannak, akik az idős kutyáknak, vannak, akik a kölyköknek, vannak, akik a gyepin halált váróknak, vannak, akik a szaporítótelepes kutyáknak, vannak, akik a fajtajellegűeknek, vannak, akik a sérült kutyáknak/macskáknak segítenek kiemelten. Van, aki bárkinek, aki épp adódik.

Mindenki fontos. Mindenki tesz valamit, ha évente csak 10 kutyát ment meg, akkor is. Ha 800-at, akkor is. Mert minden egyes élet számít. Mert minden állatnak csak egyetlen élete van.

Görcsbe rándult gyomorral figyeljük azokat a kommenteket, amik egy-egy nyilvános botrány miatt az egész magyarországi állatvédelmet lehúzzák, és hideg nyugalommal azt mondják: “Itt már senkiben nem lehet bízni, inkább nem is támogatok innentől senkit.”
Nem tudjuk, vajon a botrányok főszereplői vajon felfogják, megértik-e, hogy ezekkel a húzásokkal a jó szándékú, az állatvédelmi problémákat mélységeiben nem ismerő embereket akaratlanul is elmarják a segítő szándéktól.

Nem tudjuk, nem tudhatjuk, hogy az érkező adó 1% minek köszönhető, mi miatt dönt úgy egy ember, hogy támogat bárkit is. A jó marketing, a folyamatos botrányszag, a lakóhely szerinti támogatottság, a megmentett állatok száma, mi a döntő? Nem tudjuk, de mindegy is. Az emberek döntenek, ki így, ki úgy, nekünk pedig el kell ezt fogadnunk, hálásnak kell lennünk 500 Ft-ért is, hisz sok kicsi sokra megy.

Ma Magyarországon mi, állatvédő szervezetek senki másra nem számíthatunk, csak rátok. Támogatókra, segítőkre, szimpatizánsokra, akiket megérint egy-egy állat sorsa, akik úgy érzik, segíteni szeretnének.
Élelemmel, gyógyszerrel, pénzzel, tisztítószerrel, meleg plédekkel, kutyaházzal, szabadidővel. Egy sétával, egy simogatással.

Sokan vagytok, sokan érzékenyek a téma kapcsán, sokan fordultok jó szándékkal felénk, állatvédők felé.
És nekünk, állatvédőknek nincs jogunk elveszíteni a bizalmatokat. Nincs jogunk egymást mocskolni, egymást bántani.

Nekünk egyetlen feladatunk van, a ránk bízott életekkel jól bánni, a bizalommal jól sáfárkodni.
Mi ezért nagyon hálásak vagyunk.
Mert Nélkületek semmik vagyunk.

És nagyon bízunk abban, bár utópia, hogy MINDEN egyes állatvédő megérti, hogy csakis egyetlen dolog számít: az állatok mentése. Viták, veszekedések, botrányok nélkül.
Mert semmi más nem számít. Csak Ők. Az állatok.