Vanamo lett a neve. Finn eredetű női név, azt jelenti, lonc. Ami fehér, és illatos, és gyönyörű.
Ilyennek képzeltük el őt, majd pár hónap múlva, mikor begyógyulnak a sebek, mikor rendben lesz a teste és a lelke.

Másfél óráig viselhette ezt a nevet.
Vanamo műtét közben elment, elveszítettük, és nem jött vissza hozzánk. 10 hónap körüli volt nagyon maximum. Még kölyökpofija volt.

Tegnap jött a segítségkérés, annyit tudtunk, hogy az utcán kóborolt Kótajban, amikor odament egy kerítéshez, vélhetően bedugta a fejét, az ott lakó kutyák elkapták, behúzták magukhoz, és tépni kezdték. Nem tudjuk, mi történt utána, azt sem, hogyan szabadult, nem láttunk róla fotót sem, nem tudtuk, milyen súlyosak a sebek. Mire egy ottani állatbarát odarohant, a kutya már sehol nem volt. Eltűnt.

Ma délelőtt egy helyi romasorról szóltak „valakik” valakinek, hogy van ott egy fehér kutya, aki ordít, ha valaki hozzáér. Fotó nincs. A kolléganő, aki a közelben volt, azonnal indult, sejtettük, hogy ő az.
A látvány horrorisztikus volt.
Vanamo teste tele volt nyúzott, marcangolt sebekkel, a bőre nagy része leszakadt az oldalán, a szája kilyukadva, az ínye felhasadva, sokkos volt és brutál fájdalmai voltak.

Azonnal infúziót kapott, és sokktalanítás után be kellett bódítani, mert éber állapotban kibírhatatlan lett volna az ellátás, viszont ennek hatalmas rizikója volt. Ami szívszorító volt, hogy a simogatásra reagált, halvány csóválással.

Megkezdtük a seb tisztítását, és ahogy egyre jobban láttunk mindent a koszos föld lemosása után, egyre nyilvánvalóbb volt, hogy a baj még nagyobb, mint gondoltuk. Felé hajolva éreztük a tüdejéből kiáramló levegőt. Kilyukadt.
Egyre rosszabbul vette a levegőt, nem akartuk tovább altatásban tartani, de esélyünk sem volt már. Feladta, megállt a szíve, leállt a légzése. Meghalt egy 10 hónapos kamasz kutya, mert képtelenek voltak rá vigyázni.

Mint kiderült, azok az emberek voltak a „gazdák”, ahova a kutya a támadás után hazamenekült. Vanamo tele volt bolhával, kullanccsal, sovány volt, nem volt chipje, és nyilván oltása sem.
Nem kérte, hogy megszülessen, nem választhatott, hogy hol és hogyan él, nem dönthetett a saját sorsáról, hisz nem is tud. Egyik kutya sem.

Felelősséggel tartozik érte az, aki a „gazdája”. Minden kutyáért felelősséggel tartozik valaki. Azokért is, akik utcán születtek meg, mert talán az anyjuk, apjuk, vagy nagyszüleik gazdás kutyák, csak épp a rossz kerítések, a borzasztó tartási körülmények, az ivartalanítás hiánya miatt folyamatosan utcán vannak, és ott szaporodnak. És ez nem a kutyák hibája!

Mindeközben ezen települések (mert van jó sok belőlük) polgárai – tisztelet az állatbarát és felelős kivételnek – felháborodva követelik a kóbor kutyák kilövetését, mert félnek tőlük, meg kergetik az embereket, meg futnak a bicikli után. És hát nem lehet kimenni a gyerekkel sétálni, stb., stb. Kiabálnak az állatvédők után, miszerint „hol a francban vannak ezek?”
Mi inkább azt kérdezzük, ki a felelős ezért? Minden háborgónak ivartalan a kutyája? Nem csavarog? Soha?

Nincs az a mennyiségű szervezet vagy civil állatvédő, aki ennyi kóbor kutyát/macskát el tudna helyezni. Nincs. És mi csak Szabolcsban próbálunk a víz felszínén maradni, bár egyre nehezebb, viszont nem beszéltünk még a szomszédos Borsodról, vagy Heves, Nógrád megyékről, ahol szintén hatalmas gondok vannak. A jegyzők nem élnek a rájuk ruházott hatalommal, a településvezetők többségét nem érdekli.

XY falu polgármesteréhez időpontra mentünk ki tavaly, amit ő adott, segítséget ajánlottunk, együttműködést. Nem volt bent, elment más ügyben, senki nem szólt nekünk, hogy ne menjünk. 2 órát kocsikáztunk feleslegesen a semmiért, utána sem hívott fel minket.

Hetente kapunk megkeresést különféle településekről itt Szabolcsban, önkormányzati emberektől, hogy menjünk, szedjük össze a kóbor kutyákat, mert el vannak szaporodva. Kérdésünkre, hogy mit tesznek majd ők azután, ha ez mondjuk megtörténne, hogyan akadályozzák meg a további problémát, nincs válasz.
Azaz az a válasz, hogy ilyesmire nincs itt pénz, meg ember, hát hova gondolunk…

Volt olyan polgármester, aki kifejezetten azzal jött hozzánk személyesen, hogy mennyibe kerül, ha beszállíttatja a kóbor kutyákat hozzánk elaltatásra. Köpni-nyelni nem tudtunk. Regényt lehetne ilyenekből írni.

Nem azt várjuk, hogy megoldják egy csapásra a helyzetet. Azt várjuk, hogy együttműködjenek velünk, hogy hajlandóak legyenek észrevenni ezt a súlyos problémát, hogy ne egy távoli gyepivel történő szerződés legyen a megoldás, akik jönnek, felhajigálják egy platóra szerencsétleneket, majd be egy zsúfolt kennelbe, ahol sokan nem élik túl.

Nagyon örülünk, hogy Budapesten ekkora közfelháborodást váltott ki az Illatos úti telep ügye, és nagyon bízunk benne, hogy az összes többi megyében történő dolgok miatt is felháborodnak majd végre százezrek, annyira, hogy foglalkozni kelljen vele az önkormányzatoknak komolyan, kifogások nélkül, a lehető leghumánusabb és legállatbarátabb módon.

Mi itt leszünk, nyitottak leszünk, ha ők is. Bármikor, bármelyik település vezetőjével, jegyzőjével szívesen leülünk, amennyiben nem az az egyetlen megoldási lehetőség számukra, hogy „VALAKI” menjen és szedje össze őket. Ez a poszt nem azért született, hogy közösen szidjuk a fent említett embereket veletek. Figyelemfelkeltés, szándékunk nyilvános megmutatása, amolyan felhívás keringőre.

Előre kérünk szépen benneteket, hogy a trágár megnyilvánulásokat kerüljétek. És a rasszista, mocskolódó kommenteket is. Ne kelljen már éjszakába nyúlóan moderálni, nagyon kérjük. Lehet beszélgetni, véleményt cserélni, de kulturáltan.

Vanamo, drága kincs… Megígértük neked ott a műtőasztalon, hogy a legfantasztikusabb gazdit fogjuk neked megtalálni. Megszakad a szívünk, hogy nem vártad meg. Fuss szabadon. 🖤💔