Nem. Nem örülünk. Mert ezek nem segítségkérések, hanem megszabadulások. Probléma megoldások, azok áttolása másra. Az állatvédőkre. Akiknek a közvélekedés szerint mindig összegyűlik a fedezete mindenre, akiknek végtelen a helye és egyéb kapacitása. Akiknek ez a dolga…

Kutyát tartani felelősség. Kutyát tartani nem kötelező. De ha már van, nincs olyan, hogy nem kezeltetem. Nem látom el. Nem biztosítom az oltását, parazitamentesítését. Akinek nem jön belső motivációból, arra van jogszabály is, megerősítésnek.

Az állatvédők sokszor maguktól vonnak meg dolgokat, csak hogy előteremtsék egy-egy állat mentési fedezetét. Gyűjtés mellett is. Mert ritkán jön össze a teljes, szükséges összeg. Ők izgulnak, hogy mi lesz, ők hánykódnak álmatlanul, hogy mit hogyan oldjanak meg. A volt gazdák meg sütik a diós bejglit, csomagoljàk az ajándékokat, veszik az okostelefont a gyereknek.

Mindenkinek arra jut, amit fontosnak tart. A leadott kutyák nem voltak fontosak. A kutyát leadó, a felelősséget áthárító gazdáknak soha nem szabadna újra kutyát tartaniuk. Egy élő állat nem játék.

Ha nem emelnénk fel a szavunkat értük, magunk ellen dolgoznánk. Mert belefulladunk. A sok felelőtlen vagy átmeneti gazda egyre nagyobb gond. Már bioriasztói becsülete sincs a kutyának, pusztán tárgy. Ha kell, van, ha nincs, oldja meg más.

Ők itt mind valaha ismert gazdájú kutyák. Az egyiket már a kennelben is zavarta, a másik kertiből nem akart elsőre mindent megtanulni, harapott, de addig soha senki nem tanította semmire, a harmadik ott maradt volna a háznál, mert költöztek, de a kutyát sosem érintették meg, a negyedik felugrált…

Ha ez rendben van, hogy legalább másra tolta, nem kidobta, akkor mi feladjuk. A társadalom NEM MENTHETI FEL a felelőtlen állattartókat. Ha megteszi, vége. Onnantól mindenki mindent tehet. Csak az állatvédőknek marad fixen “ez a dolga”…”