Nehéz a szívünk, mikor az Elisához hasonló kutyákról kell írnunk.
Fura dolog ez az állatvédősdi… Jön egy eset, felkavaró, az emberek kérnek, könyörögnek, néha egyenesen követelnek, hogy mentsük meg szegény párát, VALAKI tegyen valamit. VALAKI mentse meg. VALAKI segítsen. Azok a valakik általában mi vagyunk, menhelyek, szervezetek, civil állatmentők. Megyünk, megmentjük. Mindenki megkönnyebbül, hogy VALAKI csinált valamit.
Az emberek többsége ilyenkor megnyugszik, 2-3 nap múlva pedig újabb eset miatt robban fel a Facebook. A megmentett kutya feledésbe merül, van helyette ezer másik, akinek a sorsa miatt késztetést érzünk, hogy kommenteljünk, kérdőre vonjunk, szidjunk másokat.
Nekünk viszont a mentés után kezdődik a valódi, kőkemény munka. Kórházba rohanunk, megműttetjük őket, iszonyat mennyiségű pénzt költünk rájuk, rehabilitáljuk őket, ezzel párhuzamosan pedig erősítjük a lelküket, visszaadjuk a hitüket, szívünk minden szeretetével gondozzuk, szeretjük őket. Majd eljön a pillanat, amikor készen állnak arra, hogy a borzalmak után új életet kezdjenek valahol, egy szerető családban, de az a család nem akar jönni. Testükön sokan viselik a múlt nyomait, ki három lábon, ki sántán, ki félvakon, ki hiányzó füllel esedezik a kennelben a figyelem után. Amit nem kapnak meg, csak tőlünk.
A látogatók sóhajtanak egyet, mikor őket látják, aztán tekintetüket elfordítva kutatják azt, akinek semmi baja, aki testileg tökéletes. Sőt, ki is mondják sokan, hogy ááá, azért “ilyet” már mégsem viszünk…. A sánta Elisák, vak Alvinok, három lábú Csengék pedig nálunk dekkolnak hónapokig, évekig, mert nem hibátlanok, és “selejt” nem kell senkinek.
Elisa lebénult állapotban került hozzánk valamikor tavaly ősszel. Nagyon hosszú és költséges kezelés után 4 lábra állt, először csak pár másodpercre, majd tett néhány bizonytalan lépést, és összeesett. De küzdött, akart, míg végül odáig jutottunk, hogy Elisa fut. Mint a villám. Bújik, puszit oszt, hihetetlenül szeretetéhes, kedves, tüneményes kutya. De biceg egy kicsit. Sosem lesz tökéletes teljesen. Az emberek pedig észre sem veszik, Elisa láthatatlan. Elfordulnak, nem érdekli őket.
Ő pedig csak vár, vár, hosszú hónapok óta.
Valakire, aki meglátja benne az igazit. Aki nem fordul el.