Vannak nagyon hálátlan szakmák, sokat tudnánk sorolni, de beszéljünk csak a saját hivatásunkról. Amit igen, mi választottunk, a mi keresztünk, annak minden jó és rossz oldalával. De óriási tévhitek övezik a menhelyek munkáit, és ezzel napi szinten szembesülünk.

Kezdjük azzal, hogy ez nem egy államilag támogatott vagy fenntartott multicég, hanem egy civil szervezet, ami nemhogy profitot nem termel, de inkább súlyos adósságokba veri magát, annak érdekében, hogy olyan feladatot lásson el, aminek valójában önkormányzati szinten kellene működnie. Azért, mert a szívünk sokszor hangosabban ordibál, mint az eszünk, és azért csináljuk ezt a munkát, mert bizony más (akinek kötelessége lenne) nemigen csinálja. A lehetőségeink azonban végesek, de ezt kevesen fogadják el.

Időről időre besokallunk, amikor már annyi támadás jön, és annyira bántja az igazságérzetünket, hogy muszáj kiírni egy kicsit magunkból, megpróbálni megértetni az emberekkel, mi miért történik, és rávilágítani a másik oldalra is. Történtek az elmúlt napokban dolgok, amikről nem írtunk, meg az ilyenekről nem is szoktunk, pedig napunk jó részét ez teszi ki. De tegnap este ez csúcsosodott.

Adott volt egy Nyíregyházán kóborló kutya. Este fél 8-tól úgy este 11-ig jött rengeteg hívás, üzenet, ugyanarról a 2 számról miatta. Állatbarátok próbálták megfogni, sikertelenül, hívtak minket. A kutya nem volt sérült, megfogni lehetetlen volt, a létszámunk kőkeményen beállt 200 felettire, pedig normál esetben 135-140 kutya férne el „kényelmesen”. Kértünk fotót, hogy kitegyük, hátha a gazdi felismeri. A hívások egyre ingerültebbek és sürgetőek voltak, a kapott választ nem fogadták el a megtalálók, miszerint semmilyen más eszközünk nincs megfogni, mint nekik, max. egy póráz, de ha elszalad, esélytelen.

Illetőleg nagyon szigorúan próbáljuk tartani, hogy kizárólag súlyosabb sérültek jöhetnek, mert priorizálnunk kell. Jöttek a szokásos mondatok, miszerint „nemsokára úgyis sérült lesz, mert elütik”, „minek akkor az ügyelet, ha nem mozdulunk”, meg „küldjünk már valami állatmentőt végre”. A gyepit is hívták, akik hétvégén nem mennek ki, a PCAS lányok is megkapták a fotókat, ki is posztolták ők is.

Ma reggel pedig (nem ért váratlanul), nagy létszámú helyi csoportban jött a kiírás, hogy mi nem segítünk, meg Nyíregyházán nincs állatvédelem, meg bezzeg amikor a pénz kell, akkor milyen kedvesek vagyunk, amúgy meg sosem segítünk, ha baj van.

Mivel süt a nap, jön a tavasz, csicseregnek a madarak, úgy döntöttünk, próbálunk felvenni valamiféle nyugodt, buddhista szemléletet, veszünk egy nagy levegőt, és gyakoroljuk az empátiát, beleérzőképességet, és higgadtak maradunk.

Tehát, megértünk benneteket. Tényleg. Ott vagytok egy talált kutyával, tehetetlenül, hívtok segítséget, de a segítség nem jön. Úgy érzitek, mindenki csak leráz benneteket, nincs lehetőségetek elhelyezni a kutyát, mert otthon már van 1, vagy 2, mindegy mennyi, vagy albérlet, vagy a párotok nem engedi, este van, a kutya az utcán, jönnek az autók.
Ott vagytok, belenéztek a szemébe, kétségbe vagytok esve, nektek akkor, abban a pillanatban semmi más nem számít, minthogy azt az egyetlen kutyát megmentsétek. Ami érthető.

Nem akarjátok ott hagyni, kínoz a lelkiismeretfurdalás, és azok, akiktől a segítséget várjátok, nem mennek. A kapott magyarázatot nem fogadjátok el, hisz olyan elérhetetlen messzeségben van számotokra az, amit mi napi szinten átélünk, és persze a kutyáink is, hogy elképzelni nem tudjátok, milyen az, mikor 15 nm-en 5-6 kutya nyomorog napi 24 órában, ami ÉLETVESZÉLY.
És ez is érthető, hisz nem ebben a világban élitek a mindennapjaitokat.

Egyet tudtok, hogy annak a kutyának segítség kell. Dühösek vagytok, leginkább ránk, nem a gazdira, aki hagyja kóborolni, vagy akitől megszökött, vagy esetleg kidobta (szóban forgó kutya egyébként már otthon van), hanem ránk, akik ugyanúgy nem tehetnek erről, mint ti magatok. Haragotok és csalódottságotok sok esetben átcsap agresszióba, bosszúvágyba, és a következő fázisban jön a lejáratás, a Facebook posztok, a rossz hírünk terjesztése.
Megértjük. Ezt is. Bűnbak kell. Mivel a gazdi sok esetben ismeretlen, és az is marad, kell valaki, akin levezetitek a felgyülemlett dühöt és csalódottságot.

Nem gondoltok azonban bele, hogy egy-egy ilyen lejárató poszttal mekkora károkat tudtok az állatainknak okozni. Nem nekünk, hisz mi ugyanúgy bemegyünk másnap, ellátjuk őket, gyógyítunk, etetünk, szocializálunk, takarítunk.

Nekik okoztok károkat, ugyanis a Facebook népe kíméletlen, gyorsan ítélkező, hiszékeny. Minden leírt szót véresen komolyan vesz, nem érdekli a másik oldal, egy ilyen poszt alkalmat biztosít arra, hogy lehet egy kicsit virtuálisan veszekedni, kiadni a haragot, a bosszúságot, és főleg szidalmazni valakit, aki nem biztos, hogy ezt érdemli.
Lehet, hogy egy ilyen poszt miatt 20 ember kiált fel otthon: „ja, ezek ilyen szemetek? Na, biztos nem adom ide az adóm 1%-át!” 20 ember adója 1%-ának kiesésével nagyjából 1 műtéttel kevesebbet tudunk megcsináltatni egy elgázolt kutya esetén.

Mi lesz azzal a jövendőbeli kutyával, akit egy autó alól kaparunk majd ki? Belegondoltok ebbe? Mi lesz azzal a kutyával, akit beerőszakoltok hozzánk, bár semmi baja, és mondjuk pár hét múlva a zsúfoltság miatt megtámadják a többiek?
Tudjátok, hány bejelentés jön NAPONTA? Minimum 30. Van, hogy picit kevesebb, de inkább több. Tele van az ország, a megye, a város kóborló kutyákkal, akik leginkább a tüzelés miatt rohannak ki ebben az időszakban, ha valaki, mi aztán érezzük ezt ilyenkor tavasszal.

Nem tudunk mindenkit megmenteni, ki kell mondani, és szörnyű ezzel szembenézni, de ez van. Lehetetlen. Évente körülbelül 600 kutyát és 200 macskát tudunk menteni, közülük sokan évekre itt ragadnak, és persze minden egyes itt ragadt kutyával exponenciálisan nő azoknak a száma, akiket kint kell hagynunk.
Az ügyelet nem arra van, hogy chipet olvassunk, vagy szerelmes ivaros kanok után futkossunk éjjel. Arra van, hogy ha történik egy súlyos baleset, a kutyának elsősegélyt adjunk, amíg nem jut el reggel kórházba. Az ügyelet azt jelenti, hogy az a kollégánk, aki lehúzott 8-9 órát a menhelyen, hazamegy, felveszi a telefont kb. bármikor, majd reggel újra bejön dolgozni, akkor is, ha hajnali 3-kor menteni volt. Akkor is, ha 2-3 órát aludt. Mi vállaltuk, igen, de újra hangsúlyozzuk, hogy ez nem lenne kötelességünk, hivatalosan nem a mi feladatunk lenne. De ha indokolt, megyünk.

Mi megpróbálunk benneteket megérteni, de ti is értsétek meg, és fogadjátok el, amit mondunk.
És hogy mit tudsz tenni, ha ilyen történik?
Próbáld meg a kutyát elhelyezni, ha nem magadnál, keress egy ismerőst, akinek van egy kicsike helye legalább egy kertben, vagy garázsban. Másnap el tudod vinni chipet olvastatni, ha nincs, segítünk hirdetni, gazdit találni, adunk kutyakaját is, hogy az ellátása ne okozzon gondot. Az orvosunk ránéz, ha behozod, hogy minden oké-e vele.

Elképzelni sem tudjátok, mennyit tehettek ti magatok is az ilyen kutyákért/macskákért. Talán borul picit a kényelem, a komfortérzet, de kárpótol az, hogy megmentettél egy életet.
Kérünk szépen, ne bánts minket olyanért, amiről nem tehetünk. Emberek vagyunk, nekünk is fáj ez. Nagyon is.

Próbálj kicsit megértőbb lenni, mi felelősséggel tartozunk a már bent lévőkért, és egyszerűen nem halmozhatunk kutyákat egymás hegyére-hátára, csak hogy ne az utcán legyenek. Ha bármikor szeretnéd a saját szemeddel látni, hogyan élünk, mit csinálunk, gyere ki, nézz szét. Egy lejárató poszttal nem segítesz az állatoknak, és ha ilyen miatt dühös vagy, akkor valószínűleg szereted őket. Ezekkel a kommentekkel, posztokkal pedig csak ártasz. Te döntesz.