Nem adtuk fel, vállalva az esetleges harapásokat, minden nap beült hozzá Erika kolleganőnk, és nem hagyta annyiban a dolgot. Ahogy teltek a napok, úgy kezdett engedni a jég. Már nem akarta átharapni a torkunkat, nem akarta megenni a többi kutyát, de tartotta a tisztes távolságot. Jó pár hét eltelt, mire mertünk azzal próbálkozni, hogy társaságba tegyük. Legnagyobb döbbenetünkre Tibériusz ÖRÜLT a többieknek.
Megtanítottuk sétálni, megmutattuk neki, hogy az ember nem mindig rossz, elkezdte élvezni a simogatást, a törődést, a gondoskodást.
Megtanulta, hogy itt már többé nem kell éhezni, fázni, biztonságban van.
Gazdit sajnos nem találtunk neki, de a mai napon végre elutazhatott a Mudi Fajtamentő Egyesület ideigleneséhez, akitől megkaptuk az első fotókat.
Noémi remegő hangon, boldogan újságolta Tibériusz első óráit nála.
Már most imádja, mi pedig óriási köszönettel tartozunk neki és a mudis csapatnak, hogy vak kis árvánk hozzá méltó helyen várhatja az igazit innentől. Hatalmas, gyönyörű, zöldellő terület, puha ágy, barátságos kutyapajtik várták őt, hatalmas szeretet övezi, ő pedig kicsattanva a boldogságtól rohanta körbe új otthonát.
Szurkolunk neked Tibériusz! Légy nagyon boldog. ❤️