Tanmese - Állatbarát alapítvány

Tanmese a „véletlenül született, de senki ne aggódjon, mert nagyon jó helyre adtuk őket” című sztoriról.

Adva van egy rendkívül értelmes, diplomás hölgy. A posztja egészen véletlenül került elém, két ismerősöm is megosztotta jóhiszeműen, két olyan ismerősöm, akik állatbarátok, és TÉNYLEG segíteni akartak.

Az egyikőjükkel pici vitába is keveredtem, szerinte nem minden fekete-fehér, és higgyem el, hogy jó helyre fognak kerülni a kicsik. Az eredeti posztban 7 kölyök szerepelt, az ismerősök gratuláltak, örömködtek, „jajjjdecukiiiik” felkiáltással nyugtázták az újabb felesleges alom megszületését.

A gyomromban jött az ismerős görcs, a tehetetlenség, a „francbamárkomolyan” gondolatok. Elengedtem az egészet, mert semmilyen ráhatásom nem volt a történtekre.

Ja, a posztban az is ott volt, hogy 6 hetesen vihetőek, de az ismerősöm megnyugtatott, hogy fel van világosítva a hölgy arról, hogy 8 hetes koruk előtt jogszabály szerint sem választhatóak le a kicsik. Jó, rendben.

Az igazság az, hogy pár napja már tudjuk Anditól, az egyik önkéntesünktől, hogy az egyik kicsi a Guszevbe került, de jó helyre tényleg, mert bent tartják a házban. Kicsit megint rossz érzésünk volt, de az megnyugtató volt, hogy bent van. 6 hetesen került oda…

Eltelt pár hét, ma reggel pedig kaptunk egy levelet. Az új gazditól. Leírta, hogy a hölgy, akinél a kutya született, megígérte, hogy bármi van, segít, visszaveszi a kutyát, és ők vissza akarták adni, amikor szembesültek azzal, hogy 8 hetes kor alatt nem szabad leválasztani. Természetesen visszautasítást kaptak.

Arra hivatkozva, hogy családi okok miatt mégsem tudják megtartani, segítséget kértek. Tőlünk, mert nem volt kitől mástól. A kölyök jövő héten lesz 8 hetes, elvileg van oltása, gyakorlatilag viszont semmi. Egy cetlit kaptak, amin 2 féreghajtás szerepelt. Oltási könyvet nem kaptak, chip nincs.

Ja, és a kölyök már nem a házban volt bent. Hanem kint, az udvaron, Andit hívták fel, hogy vigyen már egy kutyaházat…

Ismétlem, a kölyök még mindig nincs 8 hetes, de már egyedül volt kint egy udvaron, ebben a hidegben.

Nyilvánvalóan ismét Enci volt az, aki segített, ma utazott tőle két kölyök gazdihoz, de már pár napja is bekönyörögtem hozzá egy kölyköt (Tüzér utca), és most őt, Dakotát. Ja, meg van nála még négy cumis kölyök is. Meg hat saját kutya. Meg négy gyerek.

És csinálja, és nyomja, mert ő az egyetlen ebben a városban, akire mindig, minden körülmények közt számítani tudok. De az ő lehetőségei is végesek. Cumiztat vég nélkül, etet, takarít, gondoskodik, szeret. És én nagyon hálás vagyok neki, meg persze a férjének, Petinek, aki ezt eltűri, és támogatja őt a „hülyeségben”. Ja, meg a gyerekeiknek is, akik közül 3 ugyanúgy cumiztat, ha kell, mint Enci. A negyedik gyerkőc csak azért nem, mert csupán 1 éves.

Szóval, kedves örömködők, kedves lelkesek, akik tapsikoltatok a mamakutya mesés szaporodásán… Remélem, elégedettek vagytok. Az egyik kölyök menhelyes lett. A másik hat pedig… Csak reméljük, hogy nem láncról fogjuk leszedni őket pár hónap múlva véres nyakkal…

(Novák Évi)