Vannak dolgok, amit egészen másképp látunk, mi, állatvédők, mint mások. Magyarország nagy bajban van.
A magyar kutyák és macskák helyzete több, mint kilátástalan. Eszméletlen sebességgel robogunk valami apokalipszis jellegű dolog felé, amit kizárólag mi, emberek állíthatunk meg. Annyian, annyiszor írtunk már erről, de sosem elég, mert még mindig azt látjuk, hogy süket fülek tömkelege van ma ebben az országban. Szerencsés az az ember, aki még soha az életben nem szembesült azzal, hogy mi, emberek mire vagyunk képesek a nálunk kiszolgáltatottabbakkal szemben.
Kizsákmányolunk életeket, pénzért, tudatlanságból, vakságból. Életeket, akik azért vannak ezen a világon, mert mi, emberek nem jól sáfárkodunk azzal a kinccsel, amit a sors adott, az állatok szeretetével. A menhelyek, gyepik megteltek. Már nagyon rég. Mi, állatszerető civilek, szervezetek, önkéntesek, az egész életünket beletesszük abba, amit nem nekünk kellene megoldani. Felelősséget vállalunk olyan emberek helyett, akiket nem is ismerünk. Sírunk, küzdünk, harcolunk azért, hogy megváltoztassuk ezt a nyomorult világot, ahol sajnos teljesen evidens, hogy állatok milliói szenvednek a mi butaságunk, felelőtlenségünk miatt.
Beszélhetünk cirkuszokról, ahol vadállatok élnek pici ketrecekbe zárva, hogy mi, kétlábúak szórakozhassunk egy jót azon, ahogy szerencsétlenek mutatványoznak kényszerből, mint egy bohóc. Beszélhetnénk háziállatokról, akiket kínzunk, szaporítunk, eszetlenül, saját egónk megerősítése végett. Beszélhetnénk sok mindenről, több hétig, megállás nélkül.
Mi most elsősorban a kutyák/macskák helyzetéről szeretnénk, és a szaporításról, mert nevezzük bárhogy, ha nem vagy tenyésztő, papírokkal, kennel névvel, szuper oltási programmal, többszörös féreghajtással, akkor bizony csak egy szaporító vagy.
Nem, a kutyák nem lesznek szerelmesek. Nem, nem kell egyszer sem fialnia egy állatnak ahhoz, hogy egészséges legyen, talán egy faluvégi táskás állatorvos ezt javasolja, aki 40-50 éve ugyanazt hajtja, és nem képzi magát, de attól még nem ez az igazság. Nem, nem gondolsz bele abba, hogy hiába ragaszkodsz a téveszméidhez, hogy legyen egy utód, aki tovább viszi szeretett kutyád emlékét, ha már ő nem lesz, talán egy kutyát megtartasz, de a többi 6-7, vagy még több kiskutyát oda fogod adni „jó helyre”, ahol abszolút nem fogod követni, mi történik vele a továbbiakban. Nem gondolsz abba bele, hogy hány felesleges alomért vagy felelős, pedig igenis az vagy.
Azt mondod, te szereted, imádod a kiskutyádat, kismacskádat, sírsz a posztokon, amikor látod, hány kidobott alom végzi rácsok mögött, és talán ott is nő fel, de mégsem teszel semmit. Követed az oldalunkat, és még számtalan állatvédő szervezetét, de nem látsz, csak nézel, és mivel úgyis kedvelted az oldalt, feljogosítva érzed magad, hogy ránk telefonálj, vagy írj, hogy azonnal oldjuk meg a helyzeted, amibe saját magad keverted. Te nem tehetsz róla, Buksika kilógott, és megfialt. Te nem tehetsz róla, hogy a kerítésed szar (már bocsánat), hogy a szomszéd Fifikéje állandóan bemászik a tüzelő szukádhoz, te nem tehetsz semmiről, te csak ártatlan elszenvedője vagy a történéseknek. De hát itt vagyunk úgyis, majd mi megoldjuk.
Drága az ivartalanítás… Szemét állatorvosok, csak lehúzzák az embert. Mit képzelnek ezek… Neked jár az ingyenes orvosi ellátás, neked jár az ingyenes ivartalanítás, neked jogod van számon kérni minket, „de hát maguk az állatvédők” felkiáltással. Neked mindenhez jogod van.
És nekik mihez van joguk? Ahhoz, hogy bekerülve egy agyonfertőzött menhelyre, meghaljanak, még mielőtt élhetnének? Ahhoz, hogy borzalmas kínok közt éljenek pár hétig, majd egy utolsó kínkeserves levegővétellel átmenjenek azon a bizonyos szivárványhídon, miközben nekünk, állatvédőknek naponta törik darabokra a szívünk? Ahhoz, hogy láncon, vashordókban, bálamadzagtól elvágott nyakkal vegetáljanak egy életen át, nem ismerve a szeretetet, a gondoskodást? Számon kérsz minket, hogy vemhesen ivartalanítunk, mert nem bírjuk ezt az iszonyatos kutya/macska áradatot? Tapsikolsz, ha egy mentett kutya megfial, mert „joga van az élethez”? Azt hiszed, nekünk nem szakad meg a szívünk, ha utolsó idős állatot kell ivartalanítani? De, megszakad. Minden egyes percben, amit velük töltünk, amikor gondozzuk őket, amikor reménykedve várják a napi pár perces simogatást, amikor minden egyes látogatóért közelharcot vívnak, hogy „engem vigyél, engem vigyél”.
Ha valódi állatbarátnak tartod magad, ivartalanítasz. Ha úgy érzed, tenni szeretnél azért, hogy ez a helyzet változzon, ivartalanítasz. Rászánod azt a pénzt, ami egy egyszeri költség, beballagsz a rendelőbe, és túlesel azon, ami már-már a kötelességed lenne. Mert igenis felelősök vagyunk, mindannyian. Minden egyes életért, ami a kezünkben van. Legyél Te az, aki az a bizonyos fecske. Aki nyarat csinál.