Jön a tél. Visszavonhatatlanul. Akármilyen gyönyörű, meleg őszi idő van, az éjszakák már hűvösek, lassan mi is szalmázunk, fedjük a kennelek oldalát is. És elkezdődött az ilyenkor szokásos kifogás, amit egyszerűen nem értünk. Adott egy gazdijelölt, aki körülnéz, simogat, szerelmes lesz, elolvad. Mi örülünk, merthogy felcsillan a remény, hogy újabb kutyi mehet családba. És jön a szokásos mondat: “ááá, mégsem, majd inkább tavasszal. Télre már nem viszünk kutyát.” Miért? Jövőre nem lesz tél? Miben más egy késő őszi, téli örökbefogadás, mint egy nyári? Megértjük, hogy nem mehet minden kutya lakásba. Sokan nem is odavalók, mert hatalmas a bundájuk, vagy egyszerűen jobban érzik magukat a szabadban ( persze ebben az esetben extra fontos a száraz , szélvédett, hőszigetelt kutyaház ). De miért lényeges az, hogy melegben fogadjunk örökbe? Többet vagyunk kint nyáron? Oké. És ha nyáron viszünk kutyát, aki megszokta, hogy sokat vagyunk kint, akkor télen nem fontos a minőségi együtt töltött idő? Az jobb, ha pár hónap aktív együttlét után egyszercsak behúzódunk a melegbe, és az örökbefogadottunk kint marad egyedül? Talán költői kérdések ezek, de mi tényleg szeretnénk ezt megérteni, mert most nem értjük. A gazdis élet nem lehet évszakfüggő…