Soha, egyetlen pillanatig sem vezettük le magunkban a nyilvánvalót, hogy mi történt, mert pontosan tudjuk, vagyis szinte biztosan. Most, a poszt írásakor viszont kénytelenek vagyunk szavakba önteni az amúgy teljesen megszokott sztorit, ami ezen a vidéken átlagosnak számít sajnos.

Barbie valószínűleg valahol megfialt, a nem kívánt szaporulatot eltüntették, az anyát pedig egy fához kötözték, jól látható helyre, hogy valaki találja meg. És ennyi.

Nem tudjuk, mi játszódik le ilyenkor az extulajdonos fejében. Öl, mert ezt látja megoldásnak, de csak a kölyköket, mert az egyszerűbb, az könnyű, egy újszülött nem küzd, nem tud, nem száll szembe, nem védekezik harapással, mint egy felnőtt. Egy újszülött kiskutya vagy kismacska életét kioltani nem nehéz.

A felnőtt meg mehet a háztól. Nehogy újra megtörténjen a dolog. „Szerezzünk inkább kant, azzal nem lesz ilyen gond.” A csavargó kan által létrehozott alom pedig nem az ő gondja lesz.

Barbie tehát megérkezett, enyhén bullos beütésű szuka, na jó, elég erősen látszik a bull vonal. Annyi a mázli, hogy kutyákkal jól kijön, emberekkel is, viszont melós kutya.

Fiatal, nagyon energikus, pörög, aktív, arcbamászós, „simogassöleljszeress” típus, abból is a „csakengemimádj” kategória.

Kiköveteli a figyelmet magának, simán arrébb löki a többieket, ha énidő van, erős kötődése van az emberekhez. Nyilván ezt kezelni kell, mert ha gazdis lesz, nem szólhat róla az egész élet, meg kell tanulnia viselkedni, visszavonulni, szabályok közt élni.

Ha megkapja a számára szükséges figyelmet, aktivitást, tanulási lehetőséget, sétát, akkor egy nagyon jó kutya lesz, de ő még nincs készen. És mi nem tudjuk őt készre formálni, mert nincs rá elég idő. Őt be kell fejezni úgymond. Egyáltalán nem kezelhetetlen, de nem az a fajta, akit letesz az ember egy kanapéra, vagy egy kertbe, és ott marad, nyugodtan nézelődve.

Köszönjük a megosztásokat, ha tudtok ebben segíteni.