Ria csontsovány állapotban került hozzánk.

Két pici kölyökkel, Bebivel és Rebivel.

Bebi meghalt nálunk, majd “feltámadt”, visszapofoztuk az életbe, Brigi hazavitte, és csodaszép kamaszt nevelt belőle.

Már Svájcban él, és baromi boldog.

Rebi erősebb kölyök volt, őt mégis elvesztettük.

Végleg.

Ria, a mami maradt. Bull típus, esélye szinte nulla, a fiatal pár viszont kitartóan látogatta.

Végül elengedtük, bízva abban, hogy talán hazaért végre ő is. Nagy volt a boldogság, nekünk szorult ugyan egy picit a szívünk, de (azt hittük) alaposan körbejártuk a témát.

Pár hónappal később jött a hidegzuhany, a pár szakított, a kutya pedig láncra verve, egyedül hagyva volt egy udvaron, mert a lány külföldre ment látogatóba, egy szomszéd etette Riát.

Kérdés nem volt, hogy visszajön hozzánk.

És tegnap visszajött. Újra egy kennel az otthona, nem jön ki más kutyákkal, csakis egyedülinek mehetne. Ha mehetne.

De erre minimális az esély.

Bocsáss meg, Ria. Nem így akartuk.