Örökbefogadási hercehurca
Ez az egész örökbefogadási hercehurca nagyrészt a bizalmon alapul.
Kétféle szemszögből kell nézni a dolgokat.

Vagytok ti, érdeklődők, jelöltek, akiknek egyszercsak megfogalmazódik a gondolataiban, hogy jó lenne egy kutya. Vagy egy második esetleg. Arra gondoltok (nagyon helyesen), hogy inkább mentenétek egyet, mint vásárolnátok, ezért kijösztök hozzánk, nézelődni. Minden ilyen látogatással jön egy reménysugár, hogy talán ti lesztek az egyik IGAZIAK a mi drága kis védenceink számára.

És itt jön is a másik oldal, a miénk. Számunkra, amikor először felbukkantok nálunk, még ismeretlenek vagytok, ami persze nem baj, hisz minden kapcsolat elindul valahogy. Viszont, ebben a szituációban bizony meg kell, hogy ismerjünk benneteket, lesznek kérdéseink, és van kérdőív is, amit ki kell tölteni. Kérünk fotókat a leendő lakhelyről, igyekszünk minél több infót megtudni. Nem akarunk visszaélni ezzel természetesen. Viszont számunkra nagyon fontos, hogy ha elvisztek tőlünk egy kutyát/macskát, akkor a lehető legproblémamentesebb életet éljétek együtt. Úgy kell választani, hogy az mindenkinek boldogság legyen a közös élet során, és ebben mi segítünk.

De.
Ha nem a valóságot írjátok, vagy mondjátok, akkor az később óriási problémákat okozhat. Elég rutinosak vagyunk abban, hogy kiszúrjuk, ha valami nem stimmel. Elejtett szavak, vagy valami olyan dolog a képen, ami nem odavaló, vagy ami szintén gondot okozhat később. Meg kell bíznunk egymásban. Nektek bennünk, hogy nem árulunk zsákbamacskát a kutyáinkkal kapcsolatban, tájékoztatunk benneteket a korábbi betegségeiről, műtéteiről, ha kéritek, részletesen is (kórlapok, röntgenek). Elmondjuk őszintén, ha nem jó egy kutya mondjuk macskával, vagy kisgyerekkel, esetleg idős ember mellé. Cserébe mi is őszinteséget szeretnénk.

Tegnap majdnem elvittek egy kiskutyát. A kérdőív szerint nincsen más állatuk, a két szobacicán kívül, a kicsi kölykünk értelemszerűen még ivaros volt. Beszéltünk ivartalanítási kötelezettségről is, a 2 cica is az már. Már épp tölteni akartuk a papírokat, amikor egy elejtett félmondatból kiderült, hogy bizony van otthon 2 másik kutya, egy szuka és egy kan, és ráadásul mindkettő ivaros.

Egy pillanat alatt lefőttünk, és megállítottuk a folyamatot. Kérdésünkre, hogy a kérdőívben miért az a válasz szerepelt, hogy nincs másik kutya, az volt a válasz, hogy elnézték a kérdést. Egy nagyon-nagyon fontos kérdés ez. Adott egy 8 éves nagy testű, ivaros kan, meg egy 2 éves közepes ivaros szuka, aki évente 2x minimum tüzel. Sosem fialt még, mert „vigyáztak”. A kinézett 2 hónapos kölyök is egy kan volt.

Lássuk, mi történt volna, ha a kölyök 5-6 hónap múlva, ereje teljében ivaréretté válik. És mondjuk a szuka tüzelni kezd. A két ivaros kan nyilvánvalóan érezte volna a jellegzetes illatot, amit egy tüzelő szuka produkál, és akár tragédia is lehetett volna a történet vége, ha összekapnak emiatt. Vagy, ne adj isten, nem tudták volna elzárni a szukát a kanoktól, és ennek újabb felesleges szaporulat lett volna a vége.

Vagy például a kennel esete. Nem szeretjük a kenneltartást, sőt, a szerződésünk is tiltja. Kapunk gyönyörű parkosított kertről képeket, és egy kép sarkában ott virít egy pár nm-es kennel, 2 koszos edénnyel, meg egy rozzant kutyaházzal. Nem is értjük.
Illetve megértjük, hogy valakinek fontos a kert, a környezete, de egy kutya élete nem szólhat arról, hogy ha a gazdinak van egy kis ideje, vagy kedve kutyázni, akkor kiveszi fél órára, aztán a nap további részében egyedül kuksol egy jóval kisebb kennelben, mint mondjuk nálunk. Ha túl fontos a kert, akkor ne legyen kutya. Nincs ezzel baj, egy kertes ház nem jár automatikusan kutyával.

Van több kedves ismerősöm is, akiknek gyönyörű kertjük van, és a ház is patika tisztaságú, ők például bevallottan nem szeretnének kutyát, mert kiemelkedő fontosságú számukra az otthonuk tökéletessége. Ezzel sincs baj, ettől ők még nem rossz emberek. Csak más az értékrendjük. Egy nagyon kedves barátom például imádja a kutyákat, neki nincs, fent említett okok miatt. Azt mondta, túl sok munkája van az otthonában, ideje kevés egy kutyára, ellenben van kamera és riasztó, eszében sincs egy kutya életét sivárrá tenni, csak hogy ne törjenek be hozzá.

Van olyan kérdés is, hogy hol lehetne a kutya. Vannak kutyák, akik természetük, vagy szőrzetük, vagy mindkettő miatt mehetnek kinti tartásra, de vannak, akik esetében kizárt dolog. Vagy azért, mert túl kicsi, túl rövid a szőre, vagy mert olyan szinten igényli az embert, ami átlagon felüli. Ha egy ilyen kutyáról van szó, nem opció a garázs, a fészer. Nem csak a hőmérséklet számít, hanem a kutya habitusa is. Kérlek, ne írd be, hogy a kutya bárhova bemehet a lakásban, ha utána pl. a kertben kell élnie, vagy esetleg a konyhában tartod napi 10-12 órát, hogy ne szedjen szét semmit (ilyen is volt).

Sok esetben a megjelölt összeg, amit a kutyára szánnak egy hónapban, a kaját sem fedezi, nemhogy a kullancs elleni védekezést, a felszerelést, stb. Ilyenkor igyekszünk minden várható költséget felsorolni, mert bizony a kutyatartás nem 2000 Ft egy hónapban.

Ha evidens számodra, hogy nem fogsz vele sétálni, mert ott a kert, akkor maximum nagyon nyugodt, idősebb kutyát tudunk ajánlani, vagy olyat, aki nem igazán rajong a sétáért (ilyen is van). De egy fiatal, aktív, erős kutyának nem lesz elég a kert. És ha rombolni kezd, csak neked lesz rossz, a kutya pedig előbb-utóbb visszakerül. Megéri ez? Te dühös leszel, és csalódott, mi szintén, a kutyának meg összetörik a lelke.

Nem véletlenül beszélünk le egy kutyáról, ha úgy látjuk. Sőt, adott esetben alapból a kutyatartásról is lebeszélünk, ha úgy látjuk, nem állsz még készen. Sokatmondó, ha egy kutya megnyalja a kezed, és te azonnal a zsepid után kapkodsz, vagy elhúzódsz. Nekik kell a fizikai kontakt.

Nem akarunk rosszat, senkinek, sem neked, sem a kutyának, sem magunknak.
Nem olyan nehéz ez, csak legyél nyitott és őszinte. Ahogy a kutyád, aki a társad lesz.