Október 4-e az Állatok világnapja.

 

“Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.”

Alapelv. Lenne.
Nekünk ez a hét és a következő arról szól, hogy megállás nélkül fogadjuk az iskolás osztályokat, megyünk sulikba, ovikba, előadásokat tartunk a gyerekeknek, bízva abban, hogy mint a jövő generációja, talán másképp állnak majd az állatokhoz, mint rengetegen most, napjainkban.

Nálunk ilyenkor sem áll meg az élet. Beszélünk, oktatunk, reménykedve nézünk a gyermekszemekbe, kérdezünk, válaszolunk, az ő szintjükön igyekszünk bevonni őket egy kicsit a mi világunkba. Persze nem mondjuk el nekik a véres valóságot, aranyos, kevésbé fájó sztorikat mesélünk. És közben arra vágyunk, hogy soha ne szembesüljenek felnőttként azzal, amit mi saját magunk által vállalt keresztként cipelünk a vállunkon, minden egyes nap.

Nem mesélünk nekik Roo-ról, akinek minden egyes testnyílásából légylárvák ömlöttek.
Nem mutatjuk meg nekik Marcell cicánk röntgenfelvételeit, akit ma veszítettünk el, mert egy régi törés miatt olyan mértékű gyulladás tombolt a szervezetében, ami miatt neki megváltás volt a halál. Már nem volt visszaút.
Nem mutatjuk meg nekik Yvonne bekerülésekor készült fotóit, ahol látszik, hogy a füle konkrétan le van szakadva, pofija vérben úszik.
Nem láthatják Lindát, akinek nyaka egy eleven lüktető húscafat, amit a benőtt lánc okozott.
Nem mesélünk Tisza kutyánkról, akit szerető gazdája a Tiszába hajított véres nyakkal és szorosan összekötözött lábakkal, és aki pusztán a vakszerencsének és egy állatbarát horgásznak köszönheti az életét.
Nem említjük a névtelen németjuhász kölyköt, akit Érpatakon végeztek ki egy baltával, amit a hasába állítottak bele, és aki már a bódító injekcióba belehalt…
Nem, nem mondunk semmit a több ezer borzalmas esetről, amivel az elmúlt 26 évben találkoztunk.

Azért, mert rendíthetetlenül hiszünk abban, immár 26 éve, hogy ezek a gyerekek soha nem fognak szembesülni ezzel, soha nem fognak álmatlanul forgolódni, sosem lebeg majd a szemük előtt az a több ezer fájdalomtól megtört szempár, amik emléke minket örökre elkísér, a sírig.

Bízunk abban, és hisszük, hogy amikor ők felnőtté válnak, számukra az állatok világnapja már csak annyit fog jelenteni, mint egy boldog szülinap. Amikor az Állatok világnapján már csak annyi fog történni, hogy ezek a gyerekek ránéznek majd szerető társukra, és adnak nekik egy finom jutifalatot pluszban, mert hát van ez az ünnep… ami valamiért fontos. De nem azért lesz nekik fontos, amiért nekünk az.
Hiszünk és bízunk. Hogy egy olyan generáció nő fel, akiknek egyértelmű, hogy az állat érző lény. Társ, családtag, hű barát.
Nem történhet másképp. Így lesz. Mert hiszünk benne.