Nos hát igen, az összefogás ereje.

Az együtt gondolkodás, a tenni akarás, a jólelkűség, az önzetlenség csodája volt ez a hétvége az Állatbarát Alapítvány menhelyén. Ahogyan posztoltuk korábban, a hétvége a környezetvédelem jegyében zajlott, hisszük azt, hogy azok az emberek, akik fogékonyak az állatok szeretetére, a környezetüket is óvják. Az állatbarát sétáltatók és civil személyek mellett 3 olyan nyíregyházi cég is aktív részese volt ennek a történetnek, akik köztudottan állatbarátok, és amellett, hogy rengeteg munkájuk van, mégis segítették a munkánkat, amiért nem lehetünk elég hálásak.
Naturcleaning – Cudy Future Környezetbarát tisztítószerek elképesztően jó minőségűek, állatkísérlet mentesek, hatékonyak, és nagyon korrekt árban kaphatóak. Nem először adományoztak nekünk tisztítószereket. Köszönjük szépen nekik! 
Nyírségviz Zrt. telepe mellettünk van, a hétvége előtt pár nappal arra figyeltünk fel, hogy a srácok vidáman rallyznak a menhely felé vezető úton, és kapkodják összefelé azokat a nehezebb zsákokat, hulladékot, amit a sétáltatók nem bírtak volna el. ? Pikk-pakk felhajigálták a kis markolójukra a cuccokat, nagyon aranyosak voltak, igazán hálásak vagyunk nektek fiúk!!! ?
Szombaton pedig egy apa-fia páros érkezett, akik habpartival kápráztattak el minket a karanténban. Zsolték vállalkozásának neve: Magasnyomású Mosás – Tisztítás Egész nap beöltözve pucolták, mosták, fertőtlenítették a karantén helyiségeket, olyan szennyeződések jöttek le a rácsokról, csempéről, amit kézi erővel lehetetlen lett volna leszedni. Olyan illat van a karanténban, amilyen új korában…. 
A vasárnapi sétáltatóknak gyakorlatilag már nem maradt szemét, amit össze tudtak volna szedni, annyira ügyesek voltak a szombatiak. Bónuszként minden sétáltatható kutyánk rótta a kis kilométereit a csatorna partján a gyönyörű 20 fokos tavaszban, többen 2-3 kört is mentek, szóval jó kis aktív hétvége volt ez.
Rengeteg tisztítószer is érkezett, ami hatalmas anyagi könnyebbség nekünk, hiszen ezt bizony meg kell vásárolni, nincs mese, a hypot, Domestost úgy fogyasztjuk, mint a pasik a sört egy forró nyári napon. ? A felmosófejek tömegesen használódnak el, és minden egyéb, amiket hoztatok.
Nagyon szépen köszönjük nektek!!! Fantasztikus támogatói csapatunk van, ilyenkor mindig repes a szívünk, és van remény, hogy jó úton halad ez az egész állatvédősdi, veletek karöltve.