Nincs mit tenni, újra és újra mondanunk, írnunk, sírva kiabálnunk kell: IVARTALANÍTÁS!

A képeken látható nagyobbacska kutyákat nem a szerető gazdi kezében fotózták. NEM. Hanem menhelyen. Ahová babakutyaként kerültek, “fölösleges” alom tagjai voltak, találódtak erdőn-mezőn, kukákban, zsákban, zacskóba kötözve útmentén… Megszülettek – senki kutyájaként.
Alap, hogy a talált bébiket állatvédő nem bántja, nem öli meg, SŐT: neveli, oltási sorozatáról gondoskodik, óvja-védi a parvótól, szopornyicától, élősködőktől.
Tudtad, hogy az ilyen talált almok legalább harmada nem nő fel sosem? Tudod miért nem? Ne kiabálj, senki nem öli meg őket, hanem a gondoskodás ellenére meghalnak. Parvóban szopornyicában, féregtoxinok miatt, vagy mert egyszerűen gyengék.
És azért a kétharmad felnő, velük mi van? – kérdezed.
Nos, a képeken látható már nem bébik bizony ott cseperednek a menhelyen. Ott nőnek fel, kennelben, kétszázadikként mondjuk, a kicsit szerencsésebbek századikként.
Tudtad, hogy azon kölykök legalább fele, akiket még pici, 10-12 hetes korukban örökbe fogadnak, még egy éves koruk előtt újra menhelyen landolnak? Ha nem, akkor most mondjuk: “rág, rombol, húz a pórázon, nagyobbra nőtt, mint gondoltuk, nincs időnk rá, nem értünk a neveléshez, költözünk, nem lett szobatiszta” – hangoznak az “indokok”.
Mi a megoldás? Az, hogy ne szülessenek újabb almok egy olyan világra, amelyben felelős gazdi alig akad, amelyben arra születnek, hogy pici korukban kínhalált haljanak, amelyben arra születnek, hogy még meg sem ismerve a világot, újra menhelyi kennelbe kényszerülve éljenek.
IGEN, ahhoz, hogy ne szülessenek újabb és újabb almok, ivartalanítani kell. A már vemhes állatot is.
A legtöbb állatvédő csapat és orvos nem tekinti ezt gyilkosságnak: az anya a vemhességet is megszakító ivartalanítási műtét altatása során altatószert kap, a benne lévő magzatok azonnal elalszanak, nem éreznek semmit, kiemeléskor már nem is élnek. A magzatburokban nem gondolnak a jövőjükről, nem képzelik, hogy megszületnek és megérkeznek rögvest a szép új világra, ahol kolbászból van a kerítés. Fontos tudni, hogy a vemhesség 63 napig tart – mindaddig, míg _maguktól_ világra nem jönnek a kisállatok,addig életképtelenek, nincs tudatuk!
Nem kétséges, hogy amint az anyakutya megszüli őket, élő, érző állatoknak kell tekinteni, abban az esetben fel sem merül az eutanáziájuk! (Ezzel együtt: sokuk megszületésük pillanatában halálra ítéltek – harmaduk nem éli meg a 4-6-8 hetes kort sem!)
A mi emberi fogalmaink, vágyaink nem vetíthetők az állatokra – nagy tévedés avagy szentimentalizmus kicsi babaként, embercsecsemőként gondolni rájuk.
De ha már valakik így tekintik őket: az embercsecsemőknek jó esetben jó szüleik vannak, akik gyermekük jövőjét is tervezik, minden lehetőségük megvan ahhoz, hogy egészséges környezetben, minden komoly betegségtől óvva neveljék a gyermeküket.
Az állatok ezt nem tervezik, és nem is öngondoskodók.
Csak ránk, emberekre számíthatnak.
A magyarországi minimum 1 millió senkikutyája mellé tilos volna újabb és újabb száz meg száz újabbaknak világra jönnie.
Azért nem szabad újabb almokat világra engedni, mert nincs életterük, nincs kilátásuk jó gazdira és hosszú, boldog életre.
A vélemények ettől eltérhetnek: nekik nincs mást mondanunk, mint azt, hogy fogadjanak be vemhes állatot, éljék át a születés “csodáját”, DE: neveljék fel a kölyköket, oltassák, meg ne haljon egyik sem, adják úgy örökbe, hogy életük végéig felelősek legyenek értük és fogadják bizony vissza, amikor az éppen szezonális indokok valamelyikét mondogatva visszapasszolja a csodás örökbefogadó.
Vagy, aki szerint a természet rendje a nyakló nélküli szaporodás, töltsön kinn egy-egy menhelyen mondjuk 8 héten át minden napot, szálljon be a kiskutyák nevelésének, oltásainak stb. keserves feladatába, lássa meg, ahogyan nem fogadjátok örökbe őket és 6 hónaposan, 1 évesen is kennelben várakoznak, legyen ott, amikor a visszapasszolt még egy éves sincs újra kennelbe kerül, és hallgassa a sírását, panaszát.
Álljon a parvós, szopornyicás, féregtoxinos baby mellett, amikor az életükért küzdenek és alulmaradnak.
Legyen ott, amikor a ki tudja milyen, mekkora kutyától vemhes kutyát nem ivartalanítják, és eljő a “szép nap” – nézze végig, ahogy nem tudja megszülni a kiskutyákat, ahogyan a benne elhalt magzat miatti szepszist próbálják gyógyítani, amint elvérzik a nem testalkatának való óriási magzat kihordása, világra küldése során erőlködésbe – ahogyan szétszakadt, vérző méhhel életéért küzd és alulmarad.
Az életmentés az, ha megkíméljük az anyát, idejekorán ivartalanítjuk, nem is engedjük vemhesülni, ha megtörténik, akkor sem engedjük a világra a még több almot és koncentrálunk azokra, akik sajnos valahol, valakinél mégis megszülettek és nincs másuk, mint mi.

Forrás: Állatvédők- együtt