A házi szaporító pökhendi stílusban elküldi ezeket az állatszerető embereket oda, ahova ők valók amúgy, és közli, hogy senkinek semmi köze ehhez, meg amúgy is, ha minden állat ivartalan lenne, kihalna az összes kutya és macska, meg hát nehogy már csonkítson állatszerető ember bárkit is. Ja, meg az anyai érzések. Ja, meg faluhelyen mi van, meg ilyesmik.

Nekünk meg ez marad. Ez, amit a kedves házi szaporítók nem látnak, a “jó helyre” adott kölykök későbbi sorsát. Nem ők állnak ott a kórházban, nem ők nézik végig a haláltusát, nem érdekli őket semmi, hisz a macska legalább “szabad” volt.

Őzike lett a neve ennek az öreg, végletekig kiéhezett, csontsovány macskának, akit ma délelőtt az Őz közben szedtünk össze.

Nem tudjuk hogyan élt, de azt tudjuk, hogyan halt meg. Mielőtt elgázolták, és ezáltal ripityára tört elkínzott teste, valószínűleg egy jó adag mérget is kapott valami jószándékú egyéntől.
Ultrahang és vérvétel után, az alapos vizsgálatot követően már nem ébresztettük fel. Neve talán sosem volt, nálunk egy röpke órácskáig igen.

Most már semmi sem fáj, Őzike. Fuss szabadon, és felejts el minket, embereket örökre. Nem voltunk méltók hozzád. Sem. 🙁 🙁 🙁