Ez a poszt a mai magyar valóság lesz. Ez a poszt felháborító és fájdalmas lesz. És nagyon hosszú, bocsi. Ez a poszt indulatokat fog szítani, és különösen oda fogunk figyelni a moderálásra, csupán azért, mert hisszük és valljuk, hogy nem süllyedhetünk le azok szintjére, akikről ez a poszt szólni fog.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Magyarország nevű ország, ez a történet annak is egy sötét régiójában, Szabolcs megyében zajlik. Mordorföldön, ahogy egy állatvédő ismerősünk megfogalmazta.
Ebben a régióban sok-sok állatbarát él, akiknek a kutyáik mesés körülmények közt nőnek fel, szabadon rohangálnak a kertben, futtatóban, melegben alszanak, sokan ágyban, jól tápláltak, bundájuk csillog, családtagok, szeretve vannak, oltottak, chipesek, ha betegek, eljutnak állatorvoshoz. Ezek a gazdik nagyrészt azok, akik támogatják a munkánkat, akik lehetővé teszik, talán tudtukon kívül, hogy az adományaikkal, az adó 1% utalással segítsünk.

Sajnos, és úgy tűnik, sokkal többen vannak, akik viszont nem tartoznak a jó gazdi kategóriába.
Nyíregyháza közvetlen közelében rengeteg olyan település van, ahol vannak bizonyos utcák, sorok, telepek. Sőt, a városban is van kettő.

Az itt élő emberek teljesen perifériára szorultak, sem értelmi színvonalban, sem empátiában, sem hozzáértésben nem jeleskednek. Hozzák magukkal a rossz viselkedésformákat a szülőktől, nagyszülőktől, és az ő gyerekeik is így nőnek fel.

Vannak, akik ki tudnak törni ebből az állapotból, de a többség annyira mélyre van süppedve ebben a mocsokban, hogy sosem fognak tudni igazán változtatni a dolgaikon.
De. FORMÁLHATÓAK.
Nem mindenki, de sokan igen.
Fontos hangsúlyozni, hogy ez teljesen független bőrszíntől, nemi hovatartozástól, politikai irányultságtól, az erre vonatkozó kommenteket azonnal törölni fogjuk.

Kiírtunk egy pályázatos ivartalanítási akciót. Tudtuk, hogy sok olyan jelentkező lesz, akik valójában egyáltalán nem szorulnak rá erre a lehetőségre, de van az a réteg, akik igen, és fontos is számukra. És hát van az a réteg, akikhez el sem jut ez a lehetőség, mégis, a legnagyobb problémát ők jelentik, illetve a kutyáik, a felesleges szaporulat szempontjából.

Nem titkolt célunk volt ezzel a programmal, hogy megtaláljuk őket, és segítséget próbáljunk nyújtani.
Nem újkeletű dolog az, hogy ha nem is reklámozzuk, de igyekszünk figyelmet fordítani ezekre a gazdás kutyákra is. Nem jutunk el mindenhova, lehetetlen. Egyelőre kizárólag a legszűkebb környezetünkre van kapacitásunk, illetve főként önkénteseink segítségével, mert minket szinte teljesen bedarál a napi káosz.

Nyíregyházán van egy rossz hírű környék, a Tüzér utcai terület, sokan Titel utcának ismerik. Andi, az egyik kitartó és döbbenetes energiával megáldott önkéntesünk két éve jár oda hetente többször.

Együttműködve Andival, kb. 1 év alatt sikerült a telep szukáinak nagy részét ivartalanítani, a kutyák kaptak házakat, forgóval ellátott láncokat, hogy ne tekerjék fel magukat, edényeket, amiből enni-inni tudnak, szalmát, hogy ne fázzanak.
Itt biztosan sokan felhördülnek, hogy micsodaaaaa??? Hát miért nem lettek onnan elhozva? Egy állatvédő hogy járulhat hozzá a láncon tartáshoz?

Elmondjuk.
Azért, mert csak ezen a telepen kb. 80 kutya él. Képtelenség ennyi helyet biztosítani, és megsúgjuk: teljesen értelmetlen is lenne. Azért, mert ezek az emberek döbbenetes módon ragaszkodnak a kutyákhoz. Mert jelez, mert kell a kutya, mert, mert, mert. Mindegy miért.

Ez egy örök körforgás lenne, és ezt a saját bőrünkön tapasztaltuk meg. Kezdetben megszólalt bennünk a harag, a sajnálat, elhoztunk kutyát, és nem engedtük vissza abba a fertőbe. 2 nap múlva új kutya volt a láncon. A magunknál tartottak pedig hihetetlen módon nem akartak „megmentődni”. Ők ebben nőttek fel, ezt szokták meg, és a maguk fura módján őrülten ragaszkodnak ahhoz, aki láncra veri őket a kert végében.
Mert a kutyák ilyenek. Szeretik a gazdát, bármilyen is. Erre akkor döbbentünk rá, amikor hely hiányában kénytelenek voltunk visszaengedni oda őket.

A kutyák a karanténban töltött 10 nap után, ahol sokszor depisek lettek, szomorúak, sokat kezelni sem lehetett, mert támadott minket, kitörő örömmel repültek vissza a lánc végére. Irtózatos fájdalom volt nekünk ezt végig nézni, mert egy kutya sem érdemel ilyen sorsot, de egy kutyának ezt nem tudod elmagyarázni.

És nem a lánccal van az elsődleges gond, hisz sok esetben, bármilyen hülyén hangzik is, nagyobb a mozgástér, mint egy kennel esetében. A gond a gondoskodás, szeretet hiányával van. A tartási körülményekkel. Az állat érzéseinek semmibe vételével.
Andi elérte azt, 2 év kőkemény munkájával, hogy az ott élők elkezdtek rá figyelni. Elkezdték elfogadni a segítséget, mert kezdetben ez sem volt ám egyszerű. A kapott házakat feldarabolták, és begyújtottak vele. A fém edényeket, láncokat, forgókat leadták a MÉH telepen pár forintért, a kutyának jó a redőnymadzag is, meg a bálamadzag. Meg minek annak ház…

Mára ez a helyzet rengeteget változott. Andi emberfeletti energiát fektetett abba, hogy megértesse velük, mit jelent a felelős(ebb) állattartás. Nincs más lehetőség egyelőre, csak ez.

Ma Magyarországon több tízezer kutya él így. Nincs az a menhely, aki képes lenne akár csak az itteni kutyák töredékét is bevállalni, mert ha választani kell, márpedig kell, akkor előnyt élvez az a kutya, aki egyedül, sérülten bóklászik a semmiben, mint az, akinek van hol aludnia, aki kap enni.

A másik nyíregyházi szervezet, a PCAS ugyanezt a Guszev lakóteleppel csinálta végig. Ők gyepiről mentenek leginkább, mi főleg az utcáról. De mindkettőnknek fontos ez is.

A mai nappal kiléptünk a saját városunkból, és elkezdtünk a hozzánk legközelebb eső településeken felkutatni komolyan rászoruló kutyákat. A legkönnyebb utcával kezdtük, 15 km-re innen. A település nem fontos, mert MINDENHOL van ilyen.

A kutyák többségének nincs háza, láncon vannak. Fákhoz, oszlopokhoz vannak kötözve, gödrökben alszanak. Nincs előttük tál, víz. Nyilván kapnak néha, különben nem élnének. A gazdák természetesen ragaszkodnak hozzájuk, fel sem merül a hatósági út, a kobzás, fent említett okok miatt. Nincs hely, és 2 nap múlva új kutya sínylődne ott.
Egyetlen utca, a több ezerből, és azonnal el lehetne onnan hozni vagy 20 kutyát, ha a saját kutyáink tartási körülményeit vennénk alapul. Nem megoldás az eltiltás sem, mert ma egyszerűen nincs olyan szervezet, akik képesek lennének napi 24 órában korzózni, figyelni, majd a hatósági utat végig járva kobozni és elhelyezni. Meg persze gazdásítani ezt a töménytelen mennyiségű kutyát.

Teljesen felesleges arról írni, hogy mi hogyan éljük meg ezt a helyzetet. Hogy mit érzünk, amikor ezt látjuk, hogyan dolgozzuk fel, stb. De nem is számít, nem ez a fontos. Arra kell koncentrálnunk, hogyan tudunk segíteni.

Nem segítség, ha erőszakoskodva, ordítozva leszedjük őket a láncról, ha fenyegetőzünk, ha elküldjük őket a búsba. Segítség viszont, ha megpróbáljuk kihozni a legtöbbet az adott helyzetből.
Nevezetesen, az általatok folyamatosan megvalósuló házikó projekt keretein belül a régi, rossz, szétrágott faházakat le tudjuk cserélni szigetelt, műanyag, erős darabokra, aminek darabja 37000 ft. A támogatásotokból 16 házat tudtunk eddig cserélni, a 16 régit megjavítjuk, kipofozzuk, és elvisszük nekik. Szerzünk hosszú láncokat, forgókat, hogy ne tudják magukat feltekerni. Viszünk élelmet, edényeket, és megpróbáljuk a gazdákat megtanítani arra, hogyan tartsák a kutyákat. Ivartalanítjuk a pályázat keretein belül a szukákat legalább. Kapnak oltást, chipet.

Ha látsz a környezetedben ilyen kutyát, próbálj segíteni, ezzel a módszerrel. Hiába szólsz nekünk tegyük fel 80 km-ről, hogy egy bácsi így meg úgy tartja a kutyáját, nem fogunk tudni segíteni, mert arra tényleg nincs sem emberünk, sem kapacitásunk, hogy heti szinten ingázzunk 160 km-t, hogy adott bácsi vajon betartja-e a dolgokat.

Te viszont tudsz segíteni, ha mondjuk két utcával arrébb lakik. Kérdezd meg, szüksége van-e valamire. Tudsz-e segíteni. Ajánlj fel neki egy régi kutyaházat, vegyél egy kis szalmát, vigyél egy edényt. Beszélgess vele, legalább próbáld meg. Közelíts jó szándékkal. Kérdezd meg, kell-e neki a kutya, vagy csak nyűg. Ha nem kell neki, próbálj új gazdit keresni, írj posztot, készíts fotókat. Ha kell neki, a kutya érdekeit nézd, ne azt, hogy a gazda milyen. Tanítsd meg, hogyan tudja jobban csinálni. Dicsérd meg, ha következő héten jobb körülményeket találsz, motiváld, hogy büszke legyen arra, hogy elismerést kap valakitől. Mindenki jól jár, a kutya főleg. És te is, mert TETTÉL VALAMIT. Ha csak egy kutyáért, akkor is.

Gondolj arra, hogy talán miattad fogja túlélni a telet, miattad nem fog hőgutát kapni nyáron, mert lett fedél a feje felett. Miattad lesz előtte mindig víz. Miattad nem fog éhen halni. Talán életet mentesz azzal, ha sírás és fenyegetőzés helyett inkább cselekszel. Képes vagy rá. Ahogy mi is, ahogy mindenki.

A képen látható világos kutya kan, morog, ha közelítünk hozzá. Kap tőlünk házat, új, hosszabb láncot. A barna szukát ivartalanítjuk, fialt már, a kölykei mind meghaltak. A család másik kutyája belehalt a fialásba. Mindkét család hajlandó együttműködni. A szuka is kap házat, szalmát, hosszabb láncot.
Folytatjuk. Tegyünk valamit. Amit tudunk. Veletek, közösen.