Soha nem fogjuk megérteni és elfogadni az emberi közönyt. Nem kell állatvédőnek, állatmentőnek lenni ahhoz, hogy ne fordítsa el valaki a fejét, bár őszintén szólva mit is várunk egy olyan országban, ahol megtörténhet, hogy egy buszmegálló mellett fekvő EMBERHEZ 40 percig senki nem hív segítséget… Csak ránéznek, és tovább mennek.
Ha a saját embertársainkkal képesek vagyunk ezt megtenni, akkor az állatokkal pláne, hisz ők „csak” állatok.

Történt ugyanis, hogy az esti órákban (mikor máskor), jött egy üzenet, miszerint egy sovány, sebesült anyakutya 2 borzasztó állapotú kölykével kóborol 2 település közt, tőlünk 120 km-re, de még Szabolcs megyében, fehérgyarmati járásban. Egy hete látják őket, akkor még három kicsi volt, most már csak kettő. Egy hete. A kicsik most 4 hetesek durván, és még szopiznak.

A bejelentő is két napig látta őket, befogadni senki nem tudta a kutyákat, bezárni sem. Pedig azonnal igent mondtunk, ahogy az első képek megérkeztek, sőt, az egyik önkéntes segítőnk felajánlotta, hogy azonnal elindul, az éjszaka közepén, bevállalva két óra kocsikázást. Úgy, hogy amúgy nagyot rizikózott, mert mint tudjuk, a kutyák nem esernyők, akiket letámasztunk a sarokba, és ott maradnak a következő esőig…

Hihetetlen szerencse volt, hogy éjjel megtalálták őket. Az meg még nagyobb szerencse, hogy az egyik kicsi számára ez kb. az utolsó utáni pillanat volt, ő már nem állt lábra, kiterülve, kihűlve, félig eszméletlen állapotban hevert a járdán.

A 2 órás út hazafelé arról szólt, hogy folyamatos fűtéssel megpróbáltak életet lehelni bele, majd felvitték a tiszta lakásba a haldokló kicsit, ahol már látták, hogy az egész testét eszik a nyüvek, a végbelét, a szemeit, a fülét, és a nyakán lévő lyukban is hemzsegtek. Fürdették, melegítették, életben tartották. Nem finnyáskodtak, hogy be kell tenni az autóba, vagy fel kell vinni a tiszta lakásba. Csak tették, amit tenniük kellett.

Mert valódi állatbarátok. Mert hajlandóak voltak a komfortérzetükből engedni, hogy életet mentsenek.

A kicsiket reggel azonnal kórházba vittük, az éjjeli gondoskodásnak köszönhetően megérte a reggelt, bár iszonyú gyenge. Kitisztították belőle az összes lárvát, és mindketten kaptak infúziót. A testhő már normális, bár a kis elfekvő még mindig nincs a helyzet magaslatán. Ő csak fekszik, de legalább szopizni van ereje, és a maminak is van teje.
A mami és az erősebb kicsi megállás nélkül vakaróznak, testük tele volt bolhával, tetűvel, és brutál bőrbetegek mindannyian.
Nagyon kimerültek, rengeteget alszanak, pihennek, de élnek, és most ez a legfontosabb.

Nem az a baj, hogy nem mindenki tudja megtenni azt, amit Csilla és Robi, mert érthető, hogy nem mindenkinek van erre lehetősége. Arra viszont nincs mentség, hogy hogyan lehetséges az, hogy napi szinten több száz ember látta őket, és senki, senki nem volt hajlandó segítséget kérni, a tegnapi bejelentőn kívül. Végtelenül szomorú ez. 😔

Ne fordulj el. Mert neked is lehet egyszer szükséged segítségre…