Jelentkezz mentornak

Az utóbbi időben több olyan esettel találkoztunk, amikor tőlünk régen örökbe fogadott kutyák nem voltak teljesen rendben. Értjük ezalatt azt, hogy visszadobott kutyákról kiderült, hogy oltási programjuk nem volt befejezve, esetleg a kötelező ivartalanítás nem történt meg. Igen, hibásak vagyunk, hisz kötelességünk lenne MINDEN egyes kutyánkat folyamatosan ellenőrizni, de akármilyen nagy szervezet vagyunk, ez egyszerűen fizikai képtelenség. Talán pont emiatt az, mert rengeteg kutya fordul meg nálunk. Kevesen vagyunk, éves szinten pedig körülbelül 600 kutya megy át a kezünk alatt, ennyi kerül be és ennyit nagyjából örökbe is adunk. Ez döbbenetes mennyiségű adminisztrációval jár, amit 2 kolleganőnk próbál meg koordinálni.
A reggeli napindító megbeszélésen mindig betervezzük, mit csinálunk aznap, aztán jön egy pár telefon, balesetes kutyák, akármi, és borul minden. “Majd holnap…”, gondoljuk mi naivan, aztán másnap újra ugyanaz történik.
Ezért… Szeretnénk feléleszteni korábban sikeresen működő Állatvédelmi Járőrszolgálat programunkat, aminek keretein belül mentorokat keresünk. Olyan önkénteseket, akik vállalják azt, hogy a tőlünk örökbe fogadott kutyikat bizonyos időközönként meglátogatják, megbizonyosodnak arról, hogy minden oké, az oltások rendben vannak, a kutyusok nincsenek láncon, megfelelően vannak tartva. Természetesen nem az örökbefogadóinkat szeretnénk ezzel frusztrálni, és ez nem azt jelenti, hogy hetente becsengetünk, hogy Fifike vagy Buksika szőre tökéletesen csillog-e, vagy hogy vajon a legdrágább hipoallergén tápot kapja-e. Nem áll szándékunkban elvenni kutyákat a gazditól, hisz állandó helyhiánnyal küszködünk. Egyszerűen csak szeretnénk tudni, hogy megfelelő körülményeket biztosítanak nekik, hogy minden oké-e, és ha bármiben segítségre szorulnak, tudjunk róla. Azzal, hogy kilépnek a kapun, a kötődésünk hozzájuk nem szűnik meg, szeretnénk jó helyen tudni őket.
Tehát : MENTOROKAT KERESÜNK Szabolcs megye egész területéről.
Ha érzel magadban elég energiát, elhivatottságot, es szeretnél részese lenni munkánknak, jelentkezz az allatbarat@allatbarat.com e-mail címen “Mentor” megjelölésű üzenetben.
A részletekről pedig e-mailben adunk tájékoztatást. Köszönjük!