Biztosan lesz olyan kommentelő a következő kutya miatt, aki nagyon csúnyákat fog mondani ránk, de nem baj.
Ha a kommentek a téma miatt eldurvulnak, egyrészt törölni fogjuk, ezért előre is bocsi, de nem szeretnénk magyarázkodni, másrészt bárki, aki kritikával él, vendégünk egyetlen hétre a menhelyen, és talán nem lesz ennyire elvakult a témában.

Szóval Indiana. Egy szabolcsi településen bukkant fel ma, egy épület oldalának támaszkodva szédelgett vérző fejjel.
A megtaláló segített abban, hogy behozta hozzánk.

Indiana valószínűleg kutyatámadás áldozata lett, több mély, szakított, harapott seb volt a testén, az arca csúnyán felszakadva, emiatt folyamatosan ömlik a nyála és nem tud enni rendesen.
A mellső lábát emeli, valószínűleg törött, holnap röntgen.

És ami a legrosszabb: vemhes.

Félidőn biztosan túl van, de sajnos azt kell mondanunk, ez nem számít. Holnap az első dolog az lesz, hogy ivartalanítjuk.
Itt most biztosan sokan felhördülnek, de ismét megragadjuk a lehetőséget, hogy megpróbáljuk megértetni a háborgókkal, hogy FELELŐS állatvédők miért nem hagynak újabb almokat megszületni.

Egyrészt fogalmunk sincs, ki az apa. Többször halt már meg nálunk kutya amiatt, mert magasvemhes állapotban jött, a kölykök halottak voltak benne, mert valószínűleg az apa jóval nagyobb volt, és a mami is belehalt a toxinok miatt.

Másrészt több százezer árva kutya országa vagyunk. A menhelyek dugig vannak kölykökkel, akiktől különféle módszerekkel szabadultak meg az “emberek”. Nincs ennyi szerető gazdi már az országban, akik ennyi kutyát örökbe fogadnak.

Tombol a parvo, lekopogjuk, nálunk hónapok óta nem volt parvos kölyök, de ez csupán vakszerencse, bármikor jöhet olyan kicsi, aki hordozó, és onnantól időzített bomba, a többi kölyök számára is, akik még nem teljesen oltottak.
Aki látott már parvos kiskutyát meghalni hosszú szenvedés után, az tudja, hogy ez borzalmas.

Minden olyan kölyök, akit hagynánk megszületni egy menhelyen, potenciális áldozata ennek a gyilkos kórnak.
Egyszerűen nem lehet opció az sem, hogy bízunk abban, hogy majdcsak valaki befogadja őket, ugyanis jelenleg 38 pici kölyök cseperedik nálunk, akikre NINCS érdeklődő, plusz kb. 15 kamasz, akik itt nőnek fel nálunk. Onnantól, hogy egy kutya betölti az első életévét, rohamosan csökken az esélye a családra, mert a többség fiatal kutyát akar. 1 év alatt.

Hogy együtt nőjön fel a gyerekkel, hogy megszokja őket, hogy nekik ne fájjon, ha korábban elveszítik, és a többi kifogás… Persze örülünk, ha kölyök gazdásodik. Nagyon is.

Csak közben elszoruló szívvel nézzük a kamaszokat, fiatal felnőtteket, akik nálunk nőttek fel, és még csak egy nyomorult labdájuk sem lehet bent a kennelben, mert veszélyforrás, verekedést generálhat. Nincs semmijük. Nem lopkodhatnak papucsot, nem játszhatnak önfeledten, nincsenek kincseik, amiket eldughatnak a takaró alá vagy amit eláshatnak a kertben.
Ez nem élet. Nem olyan, amit élniük kellene.

Indianát pedig nem fogjuk kitenni annak, hogy legyengülten, sebesülten, műtött lábbal, gyógyszerekkel teletömve szoptasson, neveljen 8 héten át ki tudja, mennyi kölyköt.

Vállaljuk, nyíltan és egyenesen, hogy ivartalanítjuk a vemheseket, és velünk együtt sok-sok más felelős szervezet is. Akkor is, ha belehal a lelkünk.
Mert ha nem így tennénk, szinte mindannyian, akkor 1 millió árva lenne az országban.
És ez ugye nem lehet cél…?