Ibrány 2020

Mai napon kétségbeesett, zaklatott telefonhívást kaptunk az új ibrányi állatmentő egyesület csapatától, miszerint megjelent két ponyvás utánfutóval ellátott autó a településen, és válogatás nélkül hajigálták fel az összes utcán lévő kutyát, összezsúfolva, hogy elszállítsák őket.

Az ibrányiak (bár a menhelyük nincs még készen), velünk, és más állatvédőkkel összedolgozva igyekeznek megoldást találni mindenkinek, nálunk is számtalan ibrányi eredetű kutya van. Ott vannak, segítenek, ha tudnak.

Némi utánajárás után (felhívtuk a helyi jegyzőt) kiderült, hogy a település az egyeki gyepmesteri teleppel történt szerződés alapján szállíttatta el az ebeket. Ibrány és Egyek közt 109 km van. A kocsira felkerült az összes kutya, szám szerint 16, akit hirtelen meg tudtak fogni.
Sem chipolvasás nem történt, sem normális szállítóboxok nem voltak a ponyva alatt (az ibrányiak megállították őket, az eset majdnem verekedésbe torkollt, és benéztek a kocsiba).
Az állatok összezsúfolva voltak felhajigálva, nem kizárt, hogy gazdás kutyák is vannak köztük.
16 , egymás számára ismeretlen kutya, 109 km-en keresztül, sokkos állapotban. Leszállítani őket lehetetlen volt, nem engedték. Görcsben a gyomrunk, ha arra gondolunk, vajon hányan halnak meg útközben, és mi fog ott történni velük…

A jegyző asszony szerint igazunk van abban, hogy nem történt a helyszínen chipolvasás, szerinte szuper helyre kerülnek (…), és ha chipes a kutya, majd a gazdi mehet érte. 109 km-re. Már ha túléli az utat, vagy a gyepin történő elhelyezést.
Igen, a gazdáknak kötelessége lenne őket kapunk belül tartani. Igen, hibáztak. De komolyan ez a megoldás, ahelyett, hogy esetleg ebösszeírást tartanának, ebadót vezetnének be, rászorítanák a gazdikat a felelős állattartásra, amikben BÁRMIKOR partnerek lennénk, ha valaha is segítséget kértek volna mondjuk tőlünk?
Vagy egyéb szervezetektől? Eleve azért alakult az ibrányi egyesület, hogy ne gyepi legyen, ne haljanak meg szerencsétlenek.
A jegyző asszony a második telefonhívásra már elég zaklatott volt, nem óhajtott további felvilágosítást adni. Nem tudjuk, mi van a kutyákkal.
Ibrányiak!!! Ha bárkinek a mai nap folyamán eltűnt a kutyája, keressék a polgármesteri hivatalt, vagy az egyeki gyepmesteri telepet, ha életben van a kutya, akkor ott fogja találni.
Ezúttal szeretnénk minden gazdát megkérni, hogy vegye már komolyan a kutya csatangolását, mert ha nem autó alatt végzi, akkor egy gyepin fog meghalni. 

Nyílt levél Ibrány város település vezetőihez.Tisztelt VezetőségA mai nap folyamán több lakossági megkeresést…

Közzétette: PCAS Állatmentés – 2020. február 5., szerda