Nem célunk vitát kirobbantani gyerek kontra kutya témában, de eljött a pillanat, amikor muszáj erről a meglehetősen érzékeny témáról is beszélni.
Két dolgot szeretnénk előre leszögezni…

Az egyik: kéretik egyik gazdát sem pocskondiázni, mert ezzel semmi nem oldódik meg.
A másik: kulturáltan lehet véleményt cserélni a témában, de ha megjelennek bármelyik oldalt sértő, vehemens, durva kommentek, cenzúrázni fogjuk.

3 kutya, 3 “sikeres” gazdásítás, 3 visszaadási szándék 2 hét alatt.
Chianti és Nougat már visszajött, Indra maradásáért még küzdeni próbálunk de valószínű mindhiába…
Nougattal ma reggel állítottak be, Indrával egy órával később, szintén ma. Egyik esetben sem jeleztek korábban semmilyen gondot.

Vegyük sorba…
Chianti, a bull típusú szuka egy bevallottan hiperaktív kisgyerek mellé került. Kifejezetten aktív, játékos kutyát keresett a család, és 10 éves tapasztalat alapján kimondottan bull jellegűt, hisz aki nem dől be a “harcikutyaaaaaaa” típusú hülyeségnek, és ismeri a fajtát, az bizony tudja, hogy az ilyen jellegű kutyák az egyik legkiválóbb társai lehetnek a gyerekeknek.
Chianti próbanapján jól vizsgázott, kedves volt, érdeklődő. Nem zavarta a hangos sikítozás, a heves futkosás.

Pár nap sem telt el, mikor a házaspár megjelent nálunk, és jelezték, hogy a kutyát vissza akarják hozni.
Ledöbbentünk. Chianti ugyanis kinyílt, és játszani akart a gyerkőccel. Alaposan kifaggatva őket az derült ki, hogy a kutya belekapaszkodott a kislány kabátujjába (finoman), és húzta, hívta játszani.
Nem morgott, nem vicsorgott, nem csinált semmi rosszat, de az anyuka megijedt, emiatt a kislány is megijedt, és a kutyának azonnal mennie kellett a háztól. Apuka ugyan lenyomta a földre (…), de szerinte a kutya innentől neki óriási csalódás, és nem kell. Mert a gyerek az első, és nem kockáztat.

Nem voltunk ott, nem láttuk mi történt, csakis az elmondottakra alapozhattunk. Meg arra, hogy tökéletesen ismerjük Chiantit, és ezek után is bátran oda mernénk adni gyerek mellé.

Nougat, a vizslamix jellegű kutyi csupán 10-11 hónapos. Nagy szerelem volt, megismerkedtek, gyerekkel is, elment családba. Úgy 2 hónapja.
A sztori ugyanaz, a kutya foggal belekapaszkodott a gyerkőc kabátja szélébe, és húzta játszani.
Ha a gyerek elesett, Nougat ugrált rá.
Természetesen itt sem volt támadó szándék, de anyuka nem bízik benne, és visszahozta. Félti a gyereket. Egy kamasz kutyától, aki nyilvánvalóan játszópajtásnak tekintette a kisgazdit.

Indra 2-3 hónapos volt mindössze, mikor családba cuccolt. Most másfél éves. Öten voltak tesók, egy csirkésketrecben érkeztek anno egy csomagtartóban. Ennek maradt nyoma, Indra nem szeret kocsikázni. Az ő esete annyiban más, hogy imádja a gyereket. Csak épp soha nem volt normálisan szocializálva.
Sosem volt kontaktja más kutyákkal, sosem járt kutyasuliba. Collie vér csörgedezik az ereiben, hihetetlenül intelligens, gyönyörű, figyel az emberre.
A gazdi szerint támadóan lép fel más kutyákkal, agresszív velük (kutyákkal), és rombol. Szétszedi a házát, a gyerek játékait. Unatkozik. Nincs lefárasztva sem fizikálisan, sem mentálisan.
Kutyasulira nincs idő, sétálni nem szívesen viszik fentiek miatt.

Kipróbáltuk a gazdi jelenlétében egyik higgadt kutyánkkal, Misával.
Az első percben látszott, hogy agressziónak nyoma sincs, Indra egyszerűen csak egyrészt nagyon rosszul kommunikál (Misa arcába ugatott folyamatosan), másrészt játszana ő, de a póráz visszatartja. Az egész testbeszéde arról árulkodott, hogy tele van elfojtott energiával, viszont határozott tiltásra nagyon jól reagált, és pár perc elteltével teljesen lelazult Misa közelében.

Kutyasuli, tanítás hiánya, egyértelmű. Nincs idő rá. 😞 Hétfőn átesik az ivartalanításon, a gazdi megkapta a trénerünk telefonszámát, de valahol érezzük, hogy ennek a sztorinak is ugyanaz lesz a vége, Indra vissza fog jönni… 😞

A filmekben látott kutya-gyerek barátság, örök szövetség nem ördögtől való dolog. Sőt. Nagyon is támogatjuk, ha egy család úgy dönt, legyen egy kutya (vagy több), akivel együtt nő fel a gyerkőc.
A trónörökös felelősséget tanul, gondoskodást, és jó esetben egy hosszan tartó barátságot kap mindenki.
De.
Egy kutya nem egy hinta a kertben, vagy egy kabala a polcon. Egy kutya egy második (harmadik, negyedik) GYEREK. Világéletében egy 2-3 éves gyerek értelmi szintjén fog mozogni, akkor is, ha 15 éves.
Napi szinten szüksége van foglalkozásra, tanításra, szeretetre, aktívan eltöltött közös időre, mozgásra.

Csak gondoljon mindenki a saját gyermekére, mondjuk amikor 2-3 éves volt. Képzelje el minden szülő a szitut, hogy felkel a gyerek, és a szobájában kell lennie egész nap.
A szülő elmegy dolgozni, és este ér haza.
A gyerek egyedül van.
Meglepődne a szülő, ha hazaérve azt látná, hogy a tapéta le van szedve a falról, a szekrény ki van rámolva, a szőnyeg fel van vagdosva apró cafatokra?
Majd mikor a gyerek végre meglátja őket, és mint a tank, a nyakukba ugrik, a szülők fáradtan ellöknék, és annyit mondanának, “Pistikeeee, hagyjál már békén, menjél játszani!”

Pistike pedig reménytelenül, csüggedten nézné a csukott ajtót, és nem értené, mi történik, hisz ő csak unatkozott egyedül, ő csak le akarta kötni magát, és bár otthon van már a család, vele senki nem foglalkozik…
Minden nap ugyanez a sztori, jó esetben Pistike heti pár alkalommal eltölthet egy kis időt a drága családjával, de amúgy kb. le sem sz….ja senki.
Ha megkapja kis időre a kistesót, és játszani akar vele, dühösen ráordítanak, nehogy Pistike kárt tegyen benne, pedig ő csak játszani szeretne. Valakivel. Nem egyedül, mert abban semmi jó nincs.

Majd eljön a pillanat, amikor a család megunja a rombolást, és ahelyett, hogy megpróbálnák átalakítani az életüket, és felelősséget vállalni egy élőlényért, beteszik Pistikét egy kocsiba, és elviszik egy olyan helyre, amire nem emlékszik már, vagy ha igen, akkor is fokokkal rosszabb, mint ahol eddig volt. Pistike körül pedig összeomlik a világ. Hisz ő semmi rosszat nem tett.

Igen, tudjuk, nehogy már összehasonlítsunk egy gyereket egy kutyával, meg túlzásba visszük, meg tudjuk már, hol a helye a négylábúnak, meg amúgy is. Tudjuk…
De mi mégis vesszük a bátorságot, és igenis párhuzamot húzunk.
Mert ahogy gyereket, úgy kutyát sem kötelező vállalni senkinek.
Ahogy normál esetben egy gyermek érkezésére is felkészül a szülő, ugyanígy egy kutyáéra is fel kell készülni.
Ahogy a gyerek miatt bizony le kell mondani bizonyos kényelmi dolgokról, úgy egy kutya miatt is le kell.
Ahogy a gyerekért felelősséget vállalunk, úgy egy kutyáért is kell.
És ahogy egy gyereket nem vágunk be a gyerekotthonba, vagy nem eresztjük szélnek, ha zsírkrétával összegányolja a falat, vagy rákeni a ketchup-ot a fehér kanapéra, úgy egy kutyától sem illő szabadulni, ha szétrágja a papucsot.

Mert ugyanúgy lelkük van, érzéseik.
Szívük minden szeretetével imádják a családjukat, legyen az bármilyen elfoglalt vagy rideg, vagy türelmetlen velük.
Egy kutya mindent eltűr, mindent elvisel.
Még azt is, ha a családja megszabadul tőle.
Az más kérdés, hogy beleszakad a szíve…

Úgy dönts, hogy az egy életre szóljon. Annak tudatában, hogy egy életért vállalsz felelősséget.
Akkor is, ha néha nehéz.
Ha nem megy, ne tarts kutyát.
Könyörgünk, NE.