Kezdjük talán azzal, hogy jövőre ez az alapítvány 30 éves lesz. Közel 30 éve már, hogy egy kis koszhadt, kiszuperált tankszerű sufnival és pár kis kennellel pár fiatal megkezdte ezt a tevékenységet itt Nyíregyházán. Egy homokos, üres, város széli területen.

Pár lelkes fiatal, akiknek fontos volt, hogy tegyenek valamit. 12 éves voltam akkor… 1993-ban.

Azóta rengeteg víz lefolyt a Dunán. Jöttek-mentek a vezetők, a csapattagok, de nagyjából mindenki követett egy elvet. Anno sok pályázat volt, az elődeim és én is rengeteget dolgoztunk azon, hogy folyamatosan fejlődjünk.

Ami most az Állatbarát Alapítvány, azt nem a szél hordta össze. Irtózatos meló van ebben, mindenki részéről. Legyen az vezető, gondozó, közmunkás, önkéntes, mindegy. Apró lépésekkel haladtunk, és ohhhh, nagyon messze vagyunk attól még most is, hogy egy európai színvonalú, tökéletes menhelyünk legyen. 30 év elteltével is. Én minden egyes embernek baromi hálás vagyok, aki így vagy úgy, de akármit hozzátett ehhez az egészhez. Azoknak is, akik csak egyszer voltak nálunk egy sétán. Azoknak is, akik csak pár napig/hétig/hónapig dolgoztak itt, és tettek valamit ezért az alapítványért. Mindegy, hogyan váltunk el.

Sokszor megkaptam már, általam nagyon tisztelt emberektől is, hogy könnyű nekem, Magyarország egyik legszínvonalasabb menhelyének a főnöki székében lóbálom a lábam, miközben xyz menhely nyomorog, én meg beleültem a tutiba.

Belefáradtam ebbe, már nem akarok magyarázkodni sem, de most kivételesen mégis le akartam írni ezt. Csak egyszer.

Egy ilyen tevékenységet sokféleképpen lehet csinálni. Mindenkinek más a kommunikációja, mindenki másra fekteti a hangsúlyt. Igen, mi egy megyeszékhelyen vagyunk, ami mázli, mert könnyebben eljutnak hozzánk az emberek.

Igen, itt többen dolgozunk, a csapat egy része közfoglalkoztatott, 4 embert biztosít nekünk a város, függetlenül attól, milyen színű volt a vezetés. Sosem akartunk politizálni. Függetlenül a pártszimpátiától, mindig igyekeztünk jó kapcsolatot ápolni az aktuális városvezetéssel. Ezt hagyjuk is most.

Ami igazán bánt, az az óriási dilemma, amivel időről időre szembesülök. Mert mit is akarnak látni az emberek? Kinek akarnak segíteni?

Az a jó, ha a védenceink szenvednek, kicsi kennelekben, antiszociálisan, őrjöngve a bezártságtól, nyakig szarban, mert akkor jó sokan megsajnálnak minket?

Vagy az a jó, ha épülünk-szépülünk-fejlődünk apró lépésekkel, ahogy tudunk? Hogy a kutyáink megtanulnak sétálni a látogatóknak köszönhetően? Hogy a többség kompatibilis gyerekekkel, más kutyákkal? Hogy igyekszünk programokat szervezni, kicsalni embereket, akkor is, ha ez rengeteg plusz energiát visz el? Hogy az elmúlt 5 évben elültettünk több, mint 200 facsemetét, hogy a kutyáinknak legyen több árnyék és frissebb, hűvösebb levegő? Baj lenne az, hogy nálunk kb. bárki (én is) kezébe veszi a seprűt, lombgereblyét, hogy rendezett legyen a telep, és a családok szívesen jöjjenek ki hozzánk?

Baj lenne, hogy gyűjtünk kutyaházakra, pályázunk bármire, amire lehet, ne adj isten még pár virágot is elültetünk, hogy szebb legyen a környezetünk?

Ha ez baj, akkor bocsánatot kérek. Tényleg. Bocsánatot kérek azoktól, akik egy egy nyilvános (más által megosztott) poszt alatt flegmán közlik, hogy ide minek jön bármilyen segítség, hisz mi csak egy kirakat menhely vagyunk, bezzeg az x,y,z menhelyen éheznek az állatok? Bocsánatot kérek azért, amit az elmúlt 30 év alatt felépítettünk. Két kézzel. Időt, energiát nem sajnálva.

Az, hogy van egy külföldi kapcsolatunk, nem szégyen. De tévhit azt gondolni, hogy a német lányaink öntik ránk a pénzt számolatlanul, mert ez nettó hülyeség. Néha hoznak pár zsák minőségi tápot, meg konzervet. Hoznak pár eladható dolgot a vásárba.

Családokat próbálnak találni néhány védencünknek, és nagyjából ennyi, egy külföldre utazó kutyáért 120 EUR-t kapunk, nem nehéz kiszámolni, hogy az esetek többségében ez max. az ivartalanítást fedezi, na jó, talán még a chip vagy 1-2 oltás belefér.

Nem fedezi azonban a műtéteket (a legtöbb kutyánk sérülten jön), a szűréseket, útlevelet, és azt a rengeteg munkaórát, amit ha kell, késő éjjel is beleölök a kommunikációba.

Tudnék készíteni olyan képanyagot nálunk, ami elborzasztó lenne (takarítás előtt a kakis kennelek, fűnyírás előtt az elburjánzott gaz, felújítás alatti törmelékhalmaz, esős időben koszos, sáros kutyaházak, rommá ázott kutyák, akiknek amúgy van belső, száraz, szalmázott helye, de ők kint ugrabugrálnak az esőn, szétrohadt kennelrácsok, vér, kosz, miegymás, macskák által felborított és összetört vásári cuccok, csontsovány kutyák, akiknek idő, míg meghíznak).

Meg tudnék készíteni tökéletes fotókat vidám, egészséges kutyákról, tiszta kennelekről takarítás után, rügyező fákról, zöldellő fűről (amíg ki nem tapossák meg pisilik a kutyák), vadiúj, tiszta kutyaházakról, amik max pár napig hófehérek, vadiújan lefestett rácsokról, stb.

Láttathatnék dolgokat így is, meg úgy is, de a mi menhelyünk nyitott a látogatók előtt, nem kell bejelentkezni, bármikor bárki láthat kb. bármit. Innentől pedig mindenki úgy látja, ahogy látni akarja.

Volt egy mondat egy embertől egy poszt alatt, ami viszont a szívembe mart.

Hogy ezek a kutyák boldogok itt, ők már jó helyen vannak, itt nem kell a segítség. Ha valaki tényleg így gondolja, hogy a mi kutyáinknak ez egy boldog végállomás, és minek is jön ide bárki, hisz itt minden Hawaii, és csillámport pukizó unikornisok szaladgálnak nálunk, hááát, ott valami súlyos gond lehet. Egyetlen kutyának sem lehetnénk mi a végállomás.

És tudjátok, amikor egy olyan ember írja ezt, aki amúgy rajongója egy hozzánk közeli menhelynek, akiktől nem 1, nem 10 kutyát átvettünk már, akiknek segítünk adományokkal, akikkel szívből megosztunk egy-egy nagyobb mennyiségű tápadományt, és akiket amúgy nagyon tisztelünk és szeretünk, nos, az nagyon tud ám zavarni.

Ezektől a kritikus hangoktól amúgy nyilván nem fogom másképp csinálni. Szívesen és örömmel segítek olyan állatvédő társaimnak, akikkel egy az értékrendünk. Legyen az Mátészalka, Ibrány, a Pcas, vagy bárki, akikkel ugyanazon a területen küzdünk. Szívesen fogadnék sokkal több gyepis kutyát is, mint most. Szívesen mennék hetente többször romatelepekre, ha lenne rá lehetőség.

És a lehetőség csak rajtatok múlik. Ha van output, sok örökbefogadás, akkor lehet több input, azaz új érkezések.

Ha van támogatás, ha van hová és van miből, akkor ez számomra nem kérdés.

Részemről mindenkinek nagyon köszönöm, aki minket támogat, segít, legyen az egy kutyaséta vagy 1 db konzerv. Vagy az adód 1%-a, amiről májusig dönthetsz.

És hálás vagyok mindazokért, akikkel egy az értékrendünk.

Nagy ölelés mindenkinek: egy kirakatmenhely vezetője, akik évente csupán 5-600 kutyának és 150-180 macskának adnak esélyt.

(Évi)