Elmesélek valamit, ami minden nap tehetetlen dühöt vált ki belőlem.
Emiatt a látvány miatt nagyon rosszul reagálok, ha az örökbefogadó jelöltek megjelölik a kérdőívben a kenneltartást. Számomra ez feldolgozhatatlan, akkor is, ha “érthető” magyarázatot ad az illető.

Szóval, a kenneltartás. Nálam nincs kennel. A kutyáim kinti-bentiek, napközben fedett, kanapéval, fotelekkel, hőszigetelt kutyaházakkal berendezett teraszon lehetnek, meg persze az egész kertben.

Délután, éjjel, hétvégén bent vannak, ha akarnak.
Igazából bármikor, amikor otthon vagyunk.
Nem tudok és nem is akarok szeparálni, nincs is rá szükség. A kerítés tömör fa, magas, alábetonozott, esélytelen meglógni.

Hiába van kert, minden nap sétálunk. Na jó, kivéve ha szakad az eső, mert azt utálják.
Vannak megszokott útvonalaink, mindig más, változatos. Van viszont egy kertes ház, amit a legtöbb útvonalon érintünk.
A ház modern, új, a kerítés is az. Ilyen vízszintes, fémcsíkokból álló, nem túl magas. Mindent látni az udvaron.
Az udvar végében van egy kennel. Átlagos méret, úgy 3×2 méter. Van benne 2 kutyaház, meg 2 nagy testű kutya. Vizslamixek. A kutyák mozgástere a házak miatt kb. 2×1,5 méter. Se.

Amikor a 2 kutya kisebb volt, még sétáltak velük. Néha találkoztunk. Pár hete láttam az egyik kutyát kint, egy kislány próbálta sétáltatni, de nem bírt vele. Kis híján megtámadta a kutyáimat. Döbbenetes feszültség és energia volt benne, kétségbeesve rángatta a pórázt, futott volna szerencsétlen, de nem tudott.
Hónapok óta nem láttam a 2 kutyát kint. Látom őket viszont szinte minden áldott nap, kétségbeesve toporogva, őrjöngve abban a kis kennelben.

Mert ugye ha van kennel egy háznál, az nem véletlen. Általában úgy indul a sztori a leendő gazdi szerint, hogy “csak amíg kiállok az autóval”. “Csak éjszakára, hogy ne egyen meg semmit amit bedobnak, hogy ne lopják el.” “Csak ha vendégek jönnek, hogy ne ugrálja össze őket, hogy tudjunk nyugodtan grillezni”. “Csak ha dolgozom.”

Csak kb. mindig. Mert BÁRMIKOR sétálunk arra (reggel, este, hétvégén, napközben), az a két kutya soha nincs az udvaron. Soha. Mert a kennel kényelmes. A gazdiknak.
A kutya nem teszi tönkre a szép kertet, nem őrjöng a kapunál, a kutya csak úgy van, bezárva egy iszonyú szűk helyre, és ott vegetál. Séta sincs, minek, hisz van kert… Logikus. Ja, nem. Hisz kert sincs. Legalábbis a kutyának nem elérhető kert. Csak az a nyomorult kennel.

Nálunk a legkisebb kennel is, ahol TARTÓSAN vannak kutyák, minimum 20 nm. És persze séta is van. Ja, és menhely vagyunk. Nem család, nem végleges otthon, csak egy remélhetőleg átmeneti állapot. Csak remélni tudom, hogy érthető részünkről, hogy ennél csakis sokkal jobb körülmények közé engedünk kutyát.

Eszemben sincs arra ítélni őket, hogy egy kis kennelben egyedül tengessék a napjaikat. Nem számít, hogy “csak éjjel”, meg “csak amíg dolgozom”.

Nyilvánvalóan vannak szituációk, amikor VALÓBAN szükséges a dolog. De csak ha van ellenpólus.
Mondok egy példát, az egyik kolléganőnk olyan helyre költözött, ahol a kerítés még nem a legjobb, így a kutya biztonsága érdekében néha muszáj bezárni. De! Az a kutya lehet bent is, ha otthon vannak, járnak vele sétálni, kirándulni, rengeteget, le van fárasztva, tanítják, foglalkoznak vele, nagyon sokat.

A legtöbb esetben viszont nem ez a helyzet. A legtöbb kertes házas gazdi még mindig azt az elvet vallja, hogy minek a séta, hisz van kert. Tisztelet a kivételnek. Mert persze van az is, bőven.
Vannak, akik sok kutyát tartanak (mentett kutyák vagy pl. a tenyésztők). Itt is érthető, ha a kutya amúgy megkap mindent, ami alap.
Egy egyedüli kutyánál, egy szép kert miatt viszont nem opció a kennel.

Mi ezeknek a kutyáknak megígértük, hogy jobb lesz. Jobb annál, ahogyan eddig éltek, és jobb annál, amit mi tudunk nyújtani.
A legritkább esetben engedek kutyát olyan helyre, ahol van kennel. Nem ezt ígértem nekik. Hanem családot, valódit, szeretetben gazdag életet, sétával, minőségi idővel. Amibe nem fér bele a 0-24-es kenneltartás…

(Novák Évi)