Furcsa emberi gondolkodás
Van valami egészen különleges és furcsa az emberi gondolkodásban, főleg, ha hibázik valaki.
Az első reakció az ijedtség, majd jön a magyarázkodás, a mentegetőzés, és a végén a támadás.
Bár vannak emberek, akiknél az első két fázis kimarad, mert valami érthetetlen módon teljesen fordítva ülnek azon a bizonyos lovon.
Ma “csak” két ilyen eset volt, de egyre gyakrabban szembesülünk azzal, hogy az emberek egész egyszerűen kifordulnak magukból, ha a hiányosságokra, hibákra rámutat valaki.
Mindegy, hogy kedvesen, szépen tesszük azt, viszont az is előfordul, hogy szóhoz sem jutunk, de már ránk zúdul a harag, ami teljességgel érthetetlen és nem mellesleg bicskanyitogató.
Két eset, ugyanazon a napon.
Két ember, két reakció.
Első eset: tüzelő szuka, utcán, vele a társa, szintén ivaros kan. Sokadjára már. Kifogás van dögivel, gazdi elrobog a kutyákért, jól ledorongolja őket, egy kamasz gyerek szeme láttára kiabál a kutyákkal, kicsit meg is vannak rángatva, csak hogy tudják, hol a helyük.
Gazdi felelősségérzete nulla, persze ő ezt egész másképp látja, és nem is hajlandó kitekinteni a rózsaszín szemellenző alól, miszerint valami nem oké, hogy a kutyák folyamatosan utcán vannak.
A megtaláló megrovó szavaira a válasz a tiltás-törlés, na meg persze mindenki húzzon a fenébe.
Második eset: kollegina szabadnapos, kislányával épp fagyizni indulnak, nemrég vásárolt chipleolvasó a kocsiban, biztos ami tuti alapon.
Be is kell vetni nyilván, amikor is Bozontoskisasszony a forgalmas főúton kamikaze módon a kocsijuk elé veti magát.
Chipleolvasó pittyen, jeee, regisztrált is, megvan a cím is, kollegina jó fej, a fagyi várhat, hazafurikázza a rémült ebzetet. Gazdi hálás, a kint gereblyéző éltes korú szomszédasszony rikácsolva közli:
“Mi van, kutyát lopunk, kutyát lopunk??? Hazajött volna magától is!”
Mi van?
Hogy mi van?
Ez komoly?
Csak szólunk, hogy a háziállatokat mindenki köteles birtokhatáron BELÜL tartani. Az utca nem az. Az utca KÖZterület, nem MAGÁNterület.
Sem kutyák, sem macskák, sem malacok, kecskék, lovak vagy dinoszauruszok számára nem megengedett, hogy felügyelet, tulajdonos nélkül kint kolbászoljanak.
Éééés, meglepiiiii: ezekért a dolgokért NEM az állat a hibás. Hanem kizárólag a gazdi.
Nem várunk virágot az öltözőbe, meg csokit, italt, hálapénzt. De azt sem várjuk, hogy minket hibáztasson valaki azért, mert ő nem képes felelősen állatot tartani.
Jó reggelt. Egy köszönöm ilyen esetben bőségesen elég lenne… ha már életben maradt a kedvenced.
És nem miattad.