Őszintén, nem gondoltuk anno, hogy ilyen sokáig velünk marad. Relatíve sokáig, hisz kb. 7 hónapról beszélünk, másoknál meg évekről, de Sunny azért nem egy átlagos kutya.
Az egyik kollégánk hívta fel rá a figyelmünket, az ő utcájában élt Sunny közel 4 évig, családban. Anno több százezer forintért vették egy jónevű tenyészetből, törzskönyves, útlevele is van. Aztán családi tragédia történt, a gazdi váratlanul meghalt, nem volt idős, a felesége egyedül maradt.
Sunny élete is összeomlott, a korábban rendszeresen sétáltatott, imádott kutya a gyász árnyékában egyre hátrébb szorult a fontossági sorrendben. Sunny már nem sétált (a feleség egyedül nem merte vinni, hisz hatalmas), egy kennelbe szorult a kertben, amikor mi tudomást szereztünk róla, már nem látott semmit.
Azt tudni kell, hogy a nápolyi masztiffoknál elég sűrűn előfordul ez, gyakran fel kell varrni a bőrt a szemük felett, mert megvakulhatnak. Egyébként 8 hónaposan át is esett egy korrekciós műtéten, mint megtudtuk, de a probléma visszatért, ahogy Sunny egyre nagyobb lett.
Amikor hozzánk került, első dolgunk volt egyeztetni szemész szakorvossal, Sunny pedig újabb műtéten esett át. A látása most már jó, hízott is (eléggé le volt fogyva, a képek szeptemberben készültek). Lassan megtanultuk őt kezelni, ő pedig megtanult ezzel az új helyzettel együtt élni.
Először egy olyan hölggyel vettük fel a kapcsolatot, aki korábban fajtamentőként tevékenykedett, de már nem aktív. Ő elmondta, hogy az adott tenyésztő egyébként becsületes, jó neve van a szakmában, így őt is felhívtuk. Nagyon sajnálta a történteket, de már ő sem aktív, rengeteg rossz élmény és a szakma hígulása miatt úgy döntött, ő már nem szeretné ezt csinálni. Visszavenni Sunnyt így már nem tudja. Ezen a ponton már éreztük, hogy nem lesz ez egy egyszerű menet, de bíztunk abban, hogy valaki felfigyel rá, ami meg is történt.
Lett egy komoly érdeklődője, de sajnos korán örültünk. Nagyon biztosnak tűnt a gazdisodása, de a jelölt eltűnt az életünkből, mi pedig nem erőltettük, nem volt mit.
Nagyon szeretnénk neki egy családot találni, de esetében nagyon oda kell figyelnünk. Sunny egy értékes kutya (már ivartalan!!!), de nem egyszerű. Lehetnek később nagyobb költségei a szeme miatt, ráadásul szívféreg pozitív, amit a lassú módszerrel kezelünk.
Óriási, meg sem próbáltuk más kutyával összeszoktatni, mert bármi balhé kipattanna közte meg a társa közt, a méretkülönbség miatt a társának esélye sem lenne.
Ha ő megy sétálni, nem érdekli a többi kutya, nem néz semerre, de ha mást visznek el az ő helye előtt, nagyon dominánsnak mutatkozik.
A macskákat kifejezetten utálja, le akarja őket vadászni, sem kisebb kutya, sem macska, sem baromfi mellé nem javasoljuk.
Sétálni viszont nagyon szeret, és tud is szépen. Törékenyebb testalkatú nők is elboldogulnak vele, nem száguld, nem húz, nem rángatja a pórázt. És nagyon, nagyon szeretetéhes. Hihetetlenül tud ragaszkodni, az emberek közt válogat, de ezt csak úgy kell érteni, hogy van, akit első perctől imád, van, akinek néhány találkozáson túl kell esnie, hogy Sunny szerelmét elnyerje. Ha valakit a bizalmába fogad, levakarhatatlan. Úgy ugrál és nyalakodik, mint egy kölyökkutya, kelleti magát a szeretett embernek.
Gyerekekkel nem próbáltuk még, igazából túl kicsi gyerekek mellé leginkább a termete és játékossága miatt nem javasoljuk, kicsi gyerek mellé ő tényleg túl hatalmas.
Komoly érdeklődés esetén bemutatkozó levelet várunk, és több körös ismerkedéssel is számolni kell.
5 éves, ivartalan, chipes, oltott, szívféreg pozitív kan.