Sienna

Körülbelül 1 éves, keverék szuka kutyus.

Valamiért ezek a sérült, sokat szenvedett kutyák nagy kedvenceim. Talán azért, mert rajtuk és a fejlődésükön keresztül ütközik ki igazán a munkánk fontossága, és bár csúnyán hangzik, de miattuk fontosnak érezzük magunkat. Ők azt mutatják meg nekünk, hogy a szeretet, a törődés, a figyelem mekkora elementáris erővel hat a lelkükre, és rajtuk keresztül ránk is.

Sienna Szabolcs megyében egy közepes méretű településen bolyongott, az első fotókon nem látszott, milyen brutális állapotban van. Ketten is írtak miatta, de konkrétan megfoghatatlan volt, annyira rettegett, menekült az emberek elől.

2 kolleganőm, Erika és Kamilla ment érte munka után egy szép napon, amikor végül sikerült megfogni. Hívtak a helyszínről, azt mondták, a kutya brutális állapotban van, és még ennél is brutálisabb szagot áraszt magából. Teste lángolt, vérzett, a bőrbetegsége annyira előrehaladott volt, amilyet ritkán látunk.

Kb. az első perctől bízott bennük.
Voltam anno rég Toscanaban, Sienna városában, a kutya róla kapta a nevét. Erről a városról, ami elegáns, de bölcs, gyönyörű, titokzatos, tele van felfedezésre váró kis utcácskákkal. A kutya pont ilyen. Még csúnyácska, de mi már látjuk a gyönyörű bundáját, az eleganciáját, a méltóságát, amit nemsokára teljesen visszakap. Látjuk benne a bölcsességet, bár még nagyon fiatal a leányzó, látjuk a tapasztalatot, az életörömöt, a ragyogást, a napsütést. Mint Toscanaban.

És látjuk magunk előtt az igazit, a gazdit, aki látja benne a kincset. Sienna emberfüggő, nagyon okos, nagyon bújós, nagyon-nagyon-nagyon. Ő egy kincs. Tényleg. Nem egy átlagos fekete keverék. Olyan gazdit keresünk neki, aki a feketeségén, kissé elhanyagolt bundáján túl észreveszi azt, amit mi is. A kincset.

(Novák Évi)