Rolex

Körülbelül 2 éves ivartalanított keverék kan kutyus. Balkányban egy baleset után 2 napig feküdt magatehetetlenül egy árokban, medencetöréssel. A röntgen azt is kimutatta, hogy sörétek vannak a testében. A lábadozás hosszú volt, de kijelenthetjük, hogy Rolex testileg teljesen meggyógyult. Testileg, mert a kis lelke romokban van, retteg. Jelenleg beköltözött az irodánkba, hogy szokja az embereket, a nyüzsgést. Szépen haladunk, már nem reszket, mint a kocsonya, mikor embert lát, és hagyja magát simogatni is, elkezdett nyitni, egy-egy finom falat miatt már odajön hozzánk 🙂 Még sok türelem kell majd hozzá, hogy teljesen feloldódjon, de már készen áll rá, hogy gazdihoz cuccoljon. Lakásba fogadható örökbe. A pórázon sétálást még tanulnia kell. nyugodt kutyákkal kijön.

Örökbe fogadható!

Rolex másfél hónapja a vendégünk. Az a fajta vendég, akit nem szívesen lát az ember, mert sem ő, sem mi nem akartuk ezt a vendéglátást. ?
Balkányban, egy árokban feküdt medencetörötten, magatehetetlenül 2 teljes napig…
Finoman szólva nem volt túl kedves hozzánk, bár lelkiismeretes házigazdaként a legfinomabb falatokat tálaltuk fel neki, de ez a kis mogorva pukkancs semminek sem örült. Olyannyira, hogy egy takarítás alkalmával nemes egyszerűséggel beleharapott gondozója karjába, kiharapva egy részt a tetoválásából. ? Barbi karja azóta helyrejött, Rolexet pedig kemény szocializációra ítéltük. “Büntiből” beköltöztettük az irodába, kapott játékot, kényelmes fekhelyet, még finomabb falatokat, mert úgy voltunk vele, hogy nehogy már a nyúl vigye azt a bizonyos vadászpuskát ugyebár… Rolex az első pár napban hozta a szokásos undok formáját, reggelente hatalmas kakakupacokkal és tengernyi pisifoltokkal várt, így bosszulta meg, hogy ki akarjuk rángatni a sündisznópáncéljából. ? Úgy két hete viszont olvadni kezdett a jég. Legnagyobb meglepetésünkre megmutatta, hogy tud csóválni is, és már nem morgott, amikor megpróbáltuk megsimogatni. Sőt, azóta rájött, hogy a pocaksiminél nincs jobb a világon. 2 napja pedig -halleluja- azt is elértük, hogy engedett pórázt tenni a nyakába, és megörvendeztetett minket azzal, hogy hajlandó az udvaron végezni a dolgát. Van még mit rajta dolgozni, de úgy tűnik, a tacsimix fiatalúr lassan készen áll arra, hogy gazdihoz cuccoljon. Őt kimondottan lakásba szánjuk, nem ugat feleslegesen, nem rág, nem rombol, ellenben imád heverészni naphosszat a melegben. Álomgazdi kerestetik, akinek van elég türelme ahhoz, hogy a bizalmát kivívja.