Mystic Gazdijelöltes

Körülbelül 1 éves, keverék szuka kutyus

Annyi sérült, hátrányos helyzetű, rászoruló kutya jött mostanában, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Megkínzottak, balesetesek, kidobottak, nyüvektől hemzsegők, a lábadozó karantén teltházzal dübörög hetek óta.

Vannak, akik pár napig vannak csak fent, vannak, akik hosszú hetekig ápolásra szorulnak. Az egyikőjük Mystic, aki még minimum 5-6 hétig egyedül fog bent csücsülni a hűvösön.

Nemrég adtunk róla hírt, leszakadt állkapoccsal találták a vélhetően gazdás kutyát egy szabolcsi településen, még időben. A sérülés friss volt, még nem kezdték el legyek kínozni, így azonnali műtéttel nagy esélye volt, hogy meg tudjuk menteni a száját.

Egy speciális rögzítést kapott egy bonyolult műtét során, a csontosodási folyamat azonban nem 2-3 nap… Enni tud vele, inni is, bár nagyon kis esetlen módon, és láthatóan nem érti, mi lóg ott neki, de nagyon jól viselkedik, nem piszkálja, nem próbál szabadulni tőle. Természetesen van rajta védőgallér, de ha levesszük sem bántja a rögzítést.

Egy végtelenül jóindulatú, nagyon fiatal kis szuka, megadó természetű, simulékony, olyan, mint egy kisgyerek, aki védelemre szorul. Hihetetlen kitartással, nyugalommal tűri az eseményeket, a kezeléseket, a szájüreg higiéniai tisztítását evés után, a kontrollvizsgálatokat.

Pár hét múlva eltávolítják neki ezt a fura cuccot, és ivartalanítás után már repülhet is egy álomgazdi puha ágyába. A legjobbat érdemli.