Minna

A már többször emlegetett újfehértói portán nem csak a gyönyörű szemű Vincent volt ám, hanem ő is. Róla szinte semmilyen használható fotónk nem volt, a helyszínen szembesültünk azzal, hogy Minna bizony fekete, rövid szőrű, és bár TÉNYLEG nem akarjuk ezt sulykolni az emberekbe, de akár kimondjuk, akár nem, van az esélyes, és van az esélytelen kategória.
Hát, Minna nem az esélyesek táborát erősíti, sajnos, ilyenkor általában hosszú távra kell berendezkednünk. Pedig fiatal, kislány, hihetetlenül embercentrikus.
Amikor meglátott minket, visított örömében, pedig sosem találkoztunk előtte.
Egy lepukkant kecskeólban kikötözve, kb. 1 méteres láncon tombolt, alig tudtuk annyira lenyugtatni, hogy leszedjük onnan.
Döbbenetesen sok volt benne az elfojtott energia, ami nem csoda, egyetlen kutya sem érdemli meg, hogy az élettere 1-2 nm-re legyen korlátozva. Nem, nem és nem.
Minna tehát jött velünk, természetesen őt sem hagytuk ott. Azóta kiderült, hogy tényleg nagyon jó fej, kedves, csapatban van, hibátlanul beilleszkedett, játékos, problémamentes nálunk, és sétálni is tanul, egyelőre még kis buldózer, de jó lesz ez. 🙂
Nem írjuk, hogy de jó lenne neki is család, meg ne itt teleljen nálunk, stb., mert úgyis tudjátok.
A megosztásokat nagyon köszönjük.
(2020.11.04)

2019.10.26-án született keverék szuka kutya.