Lucinda

2019.11.01-én született, ivartalanított keverék szuka kutyus.

Esti mese, nem gyerekeknek…
Van egy település Borsodban, mindegy is, melyik. Egy édes, gyönyörű kis falu, kedvelt kirándulóhely, csodás emberekkel, látszólag.
Persze mint minden helyen, itt is élnek olyanok, akik nem érdemlik meg, hogy kutyájuk legyen, de ez egy másik nézőpont. Kutyás szemmel.
Ezen faluban él egy férfi, volt neki egy kutyája, az eredeti neve felejtős. Nálunk már Lucinda. Fiatal, nagy macilány, akire az egyik örökbefogadó gazdink, Erika bukkant rá egy csodás (?) vasárnap délután… Egy mezőn. Szabolcs megyében. Nyakában egy jó szoros madzaggal, meg egy jópofa kis karabinerrel, a szeme kiverve.
Erika úgy döntött, lesz, ami lesz, ő bizony nem hagyja ott a macilányt, segítséget kért… és kapott.
Bár imádjuk Erikát, hisz 4 kutyája van, kettő tőlünk, most mégsem foglaltuk imába a nevét, inkább a fogunkat szívtuk, és azt gondoltuk magunkban: “B…ki Erika, inkább maradtál volna otthon filmet nézni” (Bocsi Erika!!! 😀 )
Úgy hívott fel, hogy ő most próbál chipet olvastatni, mi meg lemondóan sóhajtottunk, hogy felesleges, úgysincs benne, hagyjuk a plusz köröket, hozza be egyenesen hozzánk.
Ééééés, meglepi, a chipolvasó pittyegett. A gazdi eredeti lakhelye tőlünk 70 km, és épp bent volt egy önkéntesünk, aki épp ismert valakit ebben a faluban, és fel is hívta, hisz a chiphez nem tartozott telefonszám. Hátha az ismerőse ismeri a gazdit.
Ééééés, milyen kicsi a világ, kiderült, hogy az önkéntesünk ismerőse a gazdi főnöke. Teljesen véletlenül.
Éééés, újabb meglepi, a kutyát is ismeri.
Gazdiapu feltett szándéka volt, hogy ő bizony költözni fog, külhonba, hisz ott kolbászból van a kerítés. Ja, nem. De mindegy. Na de mi legyen a macilánnyal? Megkérte a főnökét, hogy vigye el a tanyájára, a főnöke azt mondta, neki nem kell még egy kutya. No problemo, akkor esetleg meg tudja oldani, hogy kiviszi valahova, és agyonlöveti?
Jaja.
Agyon.
Löveti.
WTF???
Hogy ezután mi történt, azt nem tudjuk, mindenesetre a macilány az eredeti otthonától 70 km-re bukkant fel, egyedül, egy mezőn.
Gazdiapu a főnöke kérésére felvette velünk a kapcsolatot, hétfőn.
Foggggalma sincs, hogy került a kutya ilyen messzire.
Jaja, hát igen, ő láncon tartotta, mert a kerítés szar, dehát “tecciktudnihogyvanaz”, kell a kutya, mert ugat, és jelez, ha idegen jön. Ő? Agyonlövetni? Dehoooogy!!!! Hát hogy gondoljuk?
Ja, hát Lucinda bizony problémás ebzet volt, mert gyakran letépte magát a láncról, riogatta a nagy macitestével a környékbelieket, a szeme kölyökkorától ilyen (gyennyes, váladékozik, be van gyulladva), mert egyszer így jött haza és kész.
De ő igazából nem is érti, hisz maximum 2-3 napig csavargott korábban, és most már legalább másfél hete, hogy eltűnt.
Ja, hát ő nem kereste, mert ugye az volt, hogy elvitte sétálni az erdőbe, leengedte a pórázról, és a kutya megpattant, ő azt hitte, széttépték a farkasok (itt már vártuk, mikor bukkan fel a sztoriban Piroska és a nagymama).
Ja, hát neki nem kell már, mert azóta szerzett egy kölyköt, “merkellakutyatecciktudni”. “Neeeeem, ez nem lesz láncon!!!” Ez jobb kutya. Jobb, mint Lucinda.
Mindenesetre az ottani hatóságokat értesítjük róla, hogy néha azért nézzenek a körmére, és mi gazdagabbak lettünk egy jó nagy macilánnyal, akire vár egy ivartalanítás és egy szemműtét is, mert nyilván így nem maradhat. Jelenleg egy kisebb kennelt tudtunk neki felszabadítani, de még itt is milliószor jobb neki, mint a kis mesefaluban a mesegazdinál.
Akinek a kutya egy bioriasztó.
Lucinda meséjét mi folytatjuk, és a sztori végét mi fogjuk megírni. Ami nem lehet más, csak happy end. Így lesz, így kell lennie.
Helló, Macilány. Innentől mi vigyázunk Rád. ❤