Iwo

Iwo potyautasként szállt be hozzánk nemrég. Nem érte mentünk.
Egy tüzelő szukát kajtattunk egy szabolcsi kistelepülésen, aki a helyiek szerint mély szerelembe esett több nagyobb testű legénnyel is aznap, így megelőzendő az újabb utcára születő felesleges szaporulatot, némi kutatómunka után a léha hölgyike az autónkban landolt.
Bár elbújtatták bizonyos illetők, egy helyi leányzó mégis megszerezte, és átadta nekünk a chip nélküli ebzetet, de cserébe kérte, hogy nézzük már meg a sajátját, akit esetleg hirdethetnénk, mert van vele némi gondja. Ő volt Iwo.
Iwo egy rövid láncon volt, egy alj nélküli kutyaházban, igazából megvolt minden, oldal, fedél, stb, de alatta csak a csupasz föld. Ugyanezen a portán volt egy másik kan is, kikötve a teraszhoz.
A lány elmondta, hogy a két ivaros kan állandóan összeverekedett (nem csoda), így a biztonság kedvéért meg kellett mindkettőt kötni.
Becsülendő volt amúgy, hogy belátta, ez így nagyon nem oké, és segítséget kért. Osztottunk-szoroztunk, és úgy voltunk vele, hogy már kb. mindegy, jöjjön, majd lesz valami…
Iwonak semmi baja, azon kívül, hogy kissé alultáplált, de ez messze nem a csontsovány kategória. Kedves is, legalábbis emberekkel, kutyákkal még nem próbáltuk, majd ha ürülnek egy kicsit a hormonok a már elvégzett ivartalanítás után. Kis túlzással sharpei mixnek mondanánk, de nyilván keverék. 3 év körüli, szerintünk nagyon szép, de tény, hogy nem az a könnyen örökbeadható kategória.
De az esély mindenkinek jár. Minden megosztást nagyon köszönünk.

2018.02.19-én született, ivartalanított, keverék kan kutya.