Gerta

Pár hete történt csupán, Kemecse környékén dobták ki őket, hárman voltak.
Ezerrel kerestünk ideiglenes befogadót, két oltásig, de már mindegy volt sajnos, mert hiába azonnal oda kerültek, nem sokkal később ki is dőltek. A parvo már bennük volt.
Nagy küzdelem volt, egy kicsit el is vesztettünk a háromból, ketten maradtak, ők felépültek.
Gordon kicsit malis beütésű, nagy testű lesz, ez már látszik, Gerta sem lesz kicsi, ő kislány, szálkásabb jellegű.
Tipikus kölykök, most már, hogy jobban vannak, aktívak is, viszont mindenképpen extra fontos kiemelni az ő esetükben, hogy az aktivitásuk nem nagyon fog csökkenni felnőtt korig, nőni fognak, ez tuti, nyurga lábúak, magasak lesznek.
Nem akarunk senkit elriasztani, de ezzel számolni kell.
Ahogy azzal is, hogy ők nem lehetnek kerti díszek, nyilván nem kell őket állandóan lakásban tartani, sőt, igénylik is majd a kertes házat, de a sétát, tanulást, aktív életet is.
Az ivartalanítási kötelezettség alap, sajnos még mindig belefutunk alkudozókba, “miért kell ez, és fogják ellenőrizni, de muszáj, …?”
Igen. Muszáj. Ha valaki eleve ezzel indít, sajnos az nagyon rossz pont.
Ha az ő mamájuk ivartalan lett volna, most nem kellene ezt a posztot megírni, nem halt volna meg a testvérük kínok közt, és ők nem egy rács mögött nőnének fel.
Szóval ők ketten nem lesznek könnyű menet, de azért nagyon bízunk abban, hogy értük is eljön a nagy ő.
2021.02.27-én született keverék szuka kutya.