Frederika

Frederika tökéletes lenyomata a mai magyar állattartási kultúrának. Egy fiatal kislány, egy elmaradott településen valahol Szabolcs megye legmélyén.

Egy kezdődő apró bőrbetegség, ami nem volt kezelve, és úrrá lett a kis törékeny testen, olyan szinten, hogy az egész kutya egy bűzlő, összetört, lesoványodott, fájdalmas sejthalmaz lett, és csupán nyomokban volt felfedezhető, hogy egy kutyáról beszélünk, aki elviekben az ember legjobb barátja, meg családtag, meg bla-bla-bla…

Ez a nagyon fiatal kislány megjárta a poklok poklát. Olyan mélyről próbáljuk most visszaráncigálni, ahonnan nagyon nehéz, testileg és lelkileg is. Nyilvánvalóan helyre fog jönni, ez nem kérdés, de gyógyulása után/közben millió kérdés marad bennünk, és ami a legfontosabb: MIÉRT?

Válaszok sosem jönnek. Soha. Marad egy kutya, a válaszok helyett, aki az elmúlt heteket egyedül töltötte, egy kis karanténketrecben, várva, hogy végre legyen társasága. Amíg lát minket, addig torkaszakadtából sír, könyörög. Amikor eltűnünk a látószögéből, összegömbölyödve lefekszik, és orrát a rácsokon kidugva mered a semmibe. A család, a szerető gondoskodás, a játék helyett ez jutott neki.

Holnaptól könnyebb lesz Frederika.
Az orvosunk szerint már nem fertőz, nyugodtan társaságba mehet, de neki elsősorban egy gazdi kellene, egy szerető, egy gondoskodó, akinek van türelme kivárni minden egyes új szőrszálat, a gyógyulást, a szépséget, mert ő bizony nagyon szép lesz. Nem is olyan sokára.
Frederika keresi az igazit. Amit megérdemel. Ami igenis JÁR NEKI.