Ez egy hosszú, bonyolult, szövevényes sztori, és csak a mérföldköveket írom le, mert ha jobban belemennék a témába, elborítaná az agyam az indulat megint. És ezt nem szeretném.

Faridát egy nagyon rossz helyről mentettük, egy régi, felborult, kibelezett hűtőszekrény mellől szedtük le a láncról a legnagyobb hidegben, soványan, szétfagyva, gyengén, rettegve.

Hetekig volt a karanténban.

Úgy tűnt, nem érdekli a többi kutya, de biztos voltam benne, hogy ha erőre kap, ez megváltozik. Így is lett.

Elég gyorsan nyilvánvaló lett, hogy Farida bizony kutyázik, csak egyedülinek mehet. Egy végtelenül kedvesnek tűnő, számomra nem ismeretlen lány fogadta örökbe.

Snitt. Egy évvel később, pár hete… Egy távoli gyepmesteri telepről hívtak, hogy most adtak le náluk egy kutyát, mert széttépett egy nyuszit és egy másik kutyának is sérüléseket okozott. Ez a gyepi tőlünk több száz km-re van. A kutyát 50 km-re tőlünk adtuk örökbe.

Konkrétan sokkot kaptam. Kiderült, hogy a lány nem is lakott ott, ahol mondta, az édesapjának vitte el a kutyát. Valami rokoni kapcsolat révén a kutya hónapokkal ezelőtt tovább lett adva, ahol egy idő után természetesen a saját kutyának is nekiment, majd megölte a család nyulát. A döntés megszületett, Faridának mennie kellett. Egy gyepire.

A lány minket és az új családot is félrevezette, én a lányt kértem számon, de a vége az lett, hogy az új család szerint őket hibáztattam. Elmondtuk, hogy Farida nem mehet másik állat mellé. Soha. Nagyon kevés esetben lehet egy kutyázós kutyát társaságba szocializálni, nem lehetetlen, ezt hangsúlyozzuk, vannak gazdijaink, akiknek sikerült. De ez kőkemény meló, rengeteg munka, és bármennyire úgy tűnik, nem lehet baj, bizonyos kutyák életük végéig időzített bombák maradnak.

Volt egy szerződésünk is, mint mindenkivel, a kutya soha nem adható át harmadik félnek. Ha bármi miatt nem megy tovább a dolog, nekünk kell szólni. Ez kötelező. Nincs kibúvó. Nincs olyan, hogy “én csak jót akartam, hogy ne kerüljön vissza”. Nincs olyan, hogy “dehát ismerősnek adtam jó helyre”. Nincs. És pont.

Ez egy szerződés, amit aláírnak az emberek. És egyedül mi dönthetünk abban, hogy ki lesz az új gazdi.

Farida természetesen visszajött, Vidra Betty sietett segítségünkre, arra volt dolga, és hazahozta őt.

Farida egy végtelenül kedves, okos, imádnivaló, szeretetéhes bull lány. Gyönyörű, erős, határozott jellem. Nem nehéz eset a megfelelő kezekben. Soha nem bántana embert, ez teljesen nyilvánvaló. De soha, soha nem élhet együtt másik állattal. Fiatal, szívféreg negatív, chipes, oltott, ivartalan.

Lakásban tartással, vagy szuperbiztonságos kerítéses családi házba költözhet, beengedéssel (mint kiderült, szökött az első gazdánál).

Ebben a történetben mindenki saras egy kicsit. Van, aki jobban. Én abban, hogy megbíztam valakiben, akiben nem kellett volna, az új család mindössze annyiban, hogy nem nekünk szólt, hogy mi történt, nem hívott fel minket, de amúgy kb. ők a legkevésbé hibásak, mert ők nem tőlünk vitték le, és vastagon hibás az örökbefogadó, aki szerződést szegett, több pontban is.

Mindez már nem számít. És nagyon komolyan kérek mindenkit, hogy Farida posztja ne váljon csatatérré a kommentszekcióban, nem akarok lincshangulatot, meg szidalmazást, meg semmi ilyesmit, mert az nem viszi előrébb a sorsát. Tényleg nem. Hiszem azt, hogy a mi követőink vannak annyira intelligensek, hogy ezt most tiszteletben tartják. Tényleg, nagyon szépen kérem.

Farida megzuhant, nem kicsit. Rengeteget nyüszít, fázik, gyűlöli a kicsi kennelt, nem érti, mi és miért történik vele. Ő nem tudja, mit tett, ő egy ösztönlény. Nagyon, nagyon szeretnénk neki egy új, végleges, FELELŐS gazdát találni.