Egy idős férfi lépett be pár hete az irodába. Azt mondta, hozott egy kutyát, le akarja adni. Ösztönösen, csuklóból nemet mondtunk, aznap nagyon rossz napunk volt, a férfi meg még meg is fejelte azzal, hogy hirtelen felindulásból azt mondta: “jó, akkor elengedem valamelyik kanyarban”.

Nyilván tolult a vér az agyunkba, de ez valahogy más volt, nem az a lesz…rom, mi lesz ezzel a döggel” típusú kijelentés volt, inkább olyan kétségbeesett, így a kedélyek lecsillapodása után kimentünk megnézni a kutyát, és kifaggattuk a teljes sztoriról.

Az idős édesanyja kutyája volt. Tipikus sztori, a mama már nagyon nem volt fiatal, sőt, de egyedül élt, kellett egy csaholó valami az udvarra, és ennyi. Connor magányosan élt az udvaron, sosem sétált, sosem találkozott más kutyákkal, végezte a “dolgát”, őrült módon ugatott, ha idegen haladt el a porta előtt, a néni nyugodt volt, hogy a kutya megvédi. Tévhitben élt, de már mindegy.

A néni meghalt, a fia (ő volt az idős férfi) megpróbálta magához venni a kutyát. Ezen a ponton már sírt. Connor kergette a macskáit, és állítólag ráment a férfi kutyájára is (mint később kiderült, nem úgy értette hogy támadta, hanem hogy rámászott, ami nem csoda, hisz Connor egy ivaros kanként került oda, a férfi kutyája pedig egy ivaros szuka volt).

Connor nem tudott mit kezdeni a helyzettel, a férfi pedig veszélyesnek ítélte a szituációt – amúgy nagyon helyesen – hisz sem kiskutyákat nem akart, sem a macskák életét kockáztatni.

Elmesélte azt is, hogy otthon kisállattemetője van, minden állatát imádja, és a szíve megszakad Connorért, de tényleg nem tud mit tenni, hiába kérdezett meg bárkit, senkinek nem kellett a kutya.

Azt is elmondta, még mindig sírva, hogy nem akarta ő ám kidobni a kutyát, csak nagyon ideges volt, ezért mondott ilyet, és elnézést is kért.

Nyilván mi sem vagyunk fából. Connor maradt. Karanténideje után megpróbáltuk csapatba tenni, de mindenhol támadtak rá, még a legjobb fej csapat is kikezdte, érezték, hogy Connor retteg tőlük, neki pedig esélye sem lett volna, ha egyszerre 2-3 kutya beszorítja.

Minden próba után napokig egyedül volt, de ez sem neki nem volt jó, sem nekünk. Foglalt egyedül egy teljes kennelt, és magányos is volt. Végül betettük egy olyan helyre, ahol nála jóval kisebb kutyák vannak, és úgy tűnt, ez már működik. Tőlük nem félt, játszik velük, felszabadult.

A kezdeti félénksége is elmúlt, most már sokkal lazább, sétálni megtanult, szeret is, és az emberekhez is örömmel közeledik már.

Azóta már ivartalan is lett, negatív szívféreg teszttel rendelkezik, chipet is kapott, és oltásokat, egy nagyon helyes, jófej kutya lett.

Okos, figyelmes, de tanítani kell, határokat szabni, például az ugatásban, vagy az ugrándozásban, mert ő tényleg úgy nőtt fel, mint a dudva.

Olyan embert keresünk neki, aki kinyitja számára a világot, ad neki élményeket, elviszi sétálni, kirándulni, tanítja és nagyon szereti.