Carbonara

Carbonara egy végtelenül kedves és ragaszkodó fiúcska, ám valakinek mégis bántotta a szemét, hogy ő létezik. Egy februári napon érkezett a hívás, miszerint az utcán látnak egy sérült kutyát. A kórházban kiderült, hogy az egyik első lába két helyen eltört, ezt műtéttel korrigáltuk, ma már a fém sincs benne, szépen helyrejött. Kicsit ugyan még sántikált, de őt ez egy cseppet sem zavarta, ennek ellenére is boldogan indult sétálni és vidáman ugrott fel az ól tetejére, hogy közelebbről adhasson puszikat és kapjon ölelést. Ám a röntgen mást is kimutatott a törött lába mellett. Lövedéket találtak a testében. Valakinek olyannyira útban volt, hogy gondolta egyszerűbb így megszabadulni tőle. Szerencsére ez nem sikerült és lelkileg sem viselte meg, hiszen egy életvidám, játékos, csupaszív kutyust látunk, aki minden másodpercben azon van, hogy megmutassa mennyire szeret mindenkit. Várja jövendőbeli családját, akit élete végéig eláraszthat végtelen szeretetével.

2021.02.03-án született, ivartalanított keverék kan kutyus.

2022.02.07: negatív szívféreg teszttel rendelkezik.