Bratt

Körülbelül 2019. novemberében született, keverék kan kutyus. Egyik önkéntesünk hozta el előző “gazdájától”, ahol egy fél méteres madzagra volt kikötve. Először egy kicsit megszeppent, de gyorsan oldódik. Kedves, játékos, aktív kölyök. Kutyákkal jól kijön. Pórázon sétálni tanul.

Örökbe fogadható!

Bratt nem volt sérült. Csak egy kamasz, akit pici korában láncra vertek, ami volt úgy vagy 1 méteres.
Na jó, ne legyünk szigorúak. Talán másfél méter is megvolt.
Andi önkéntesünk találta egy “túrája” során, amikor rossz hírű területeken próbált ivartalanításra szoruló kutyákat megtalálni.
Hozták a gyereknek, a szokásos sztori. Rossz kerítés, gyerkőc megunta 3 nap alatt, Bratt repült a láncra.

Fogadtuk. Amikor Andi behozta, egy pillanatra a sz… is belénk fagyott. Andi nyakába bújt, de mikor meg akartuk simogatni, csattant a hófehér kis fogsora, és bőszen mutogatta az ínyét.

Első névötletünk a “Sunyi” volt, dehát mégsem adhatunk ilyen nevet egy kutyának ugyebár.
Nem volt szimpi, nagyon nem.
Hirtelen levert a víz minket, hogy befogadtunk egy kis törpeterroristát, aki láthatóan egyáltalán nem volt nekünk hálás, sőt.

Nagyon hamar kiderült, hogy Bratt amúgy egy szuper kutya, csak annyira traumatizált volt ettől a láncos élménytől, hogy emiatt egyáltalán nem bízott bennünk.

Ha ő láncon marad és ott nő fel, egy borzasztóan antiszociális, hamis kutya lett volna felnőtt korában, ez tuti. Óriási mázli, hogy kb. az utolsó pillanatban esélyt kapott egy normális életre.
Bekerült a kamaszok közé, hisz még csak pár hónapos, és 180 fokot fordult pár nap alatt.

Egy 100 nm-es kifutóba került, ahol végre szabadon mozoghatott.
Bratt egy igazi vérbeli utcagyerek. Ugrál, pattog, jön-megy, intézkedik, de nem domináns.
Erika kolleganőnk szerint arca van. De nem abban a szokásos értelemben, hogy nagy arca van pl., hanem kifejező, már-már emberi arc, szinte beszél.

Okos, tanítható, formálható, tudja, mit akar az élettől, nem egy elveszett gyerek. 
Gazdit keres. A legjobbat.