Alva gazdijelöltes

2020.11.01-én született keverék szuka kutya.

Annyira sz@r dolog, hogy nem tudjátok őt kennelbe belépve megismerni.
Annyira szívszorító dolog történt ma.
Annyira, annyira szeretném átadni, milyen is ő, de félek, nem lesz az igazi.
Azért megpróbálom.
Alva totálisan, teljességgel láthatatlan. Szó szerint. Soha nem láthattátok még őt, ha csak úgy végigsétáltatok a menhelyen, mert ő egyszerűen nem jön ki a házból, ha vadidegen sétál végig.
Fogalmatok sem lehet arról, mennyire ragaszkodó, szeretetéhes, fantasztikus kutya ő, hisz elbújik, nem mutatja meg magát.
Évi vagyok. Az én munkám nem a telepi gondozás, általában teljesen beszív a rengeteg adminisztráció, ügyintézés, telefonok, üzenetek, miegymás.
Rajongok a kutyákért, de számomra kevésbé fizikális a kontakt, hisz nem én etetem, nem én takarítom őket.
Kevesen voltunk ma, és a közeledő fagyos éjszakák felülírtak mindent, Kamillával jó vastagon beszalmáztuk az összes házat ketten.
Jártunk kennelről kennelre, Alváékhoz érve úgy voltam vele, hogy ma biztosan írni akarok róla, valamit, bármit, akármit, de muszáj, mert igazából annyit tudunk róla, hogy egész nap a házában fekszik, alig jön ki, és ennyi.
Az ő kennelük beszalmázása nekem jutott. Négyen laknak ott, de csak 3 kutya ugrált körbe, ő szokásához híven az egyik ház sarkában kuporgott, összegömbölyödve. Felemelve a ház tetejét, hogy tudjak szalmát tenni, kiviharzott a kennel kifutó részére, és ott adta elő az “Alva vagyok, antiszoc” című műsort.
Aztán pár perc múlva valami történt.
Áthatóan nézett azokkal a gyönyörű szemeivel, és mikor látta, hogy a három társa még életben van, mert nem én vagyok a darabolós gyilkos, sőt, kapnak simit és puszikat, hirtelen úgy döntött, bizalmat szavaz.
Óvatosan közelített, megszagolt, majd rám tette a mancsát. Bújni kezdett, adott puszit, belesimult a tenyerembe. Ölbe vettem, nem volt görcsös, nem akart menekülni. A minimális feszültsége hamar elmúlt, hálás volt az ölelésért, a kedves szavakért.
Megszakadt érte a szívem.
Egy szociális otthon udvarán született, ott is nőtt fel, iszonyú stresszes körülmények közt.
Úgy nőtt fel, mint egy kis Maugli, 9 társával egy egészségtelen, mentálisan sérült légkörben, a “gazdája” egy beteg ember volt, aki a nap nagy részében magánkívül őrjöngött, épp csak a kényszerzubbony hiányzott róla.
Emiatt az összes kutyája őrjöngött, a többség még mindig nálunk van. Köztük Alva is.
Annyira emlékeztet a saját kisöregemre, akit szó szerint le kellett vadászni a kennelben anno egy egyszerű séta miatt is. És most egy kedves, bújós, jólelkű kis öregúr már, aki rajongásig imád engem, de a csigaházból történő kicsalogatása közel egy évig tartott.
Keményen megküzdöttem érte. És ő is azért, hogy normális életet éljen. Minden egyes perce megérte.
Alva egy hihetetlenül jó kutya. Tényleg az. Szerény, kedves, hálás, alázatos.
Ha nem lenne már 4 kutyám… 😢
Valaki más lenne neki az igazi?