Aiko

Körülbelül 2020. februárban született keverék kan kutyus.

Kidobott kölykök mindig voltak, vannak és lesznek. Óriási szerencse kell ahhoz, hogy valaki még kölyökként beléjük szeressen, amikor még puhák, cukik, bájosak, tejszagúak. Ha ez megtörténik, és szerencsés helyzet áll elő, felnőtt korukra teljesen beleszeretnek, és már nem akarnak szabadulni tőlük.

És hát vannak, akik itt nőnek fel. Versenyt futunk az idővel, és sokszor veszítünk, a kicsik felnőnek, eltelnek a hónapok, majd az évek, és az esélyük egyre csökken. Mint az övé.

Már kamasz, és hamarosan teljesen felnőtté válik. Egy almatárolónál egy kamion alatt találtak rájuk, két testvérével együtt, az egyik kölyök azonnal gazdis lett, Abby és Aiko azonban maradtak, és azóta is itt vannak…

Aiko már nem kicsike, nem puha, és nem tejszagú. Csak egy baromi okos kamasz, akinek az agya kb. szivacsként szívja be az új infókat. A gondozója szerint egy zseni, de akaratos, igazi terrier vér van benne, viszont emellett nagyon igényli a bújást, konkrétan kiköveteli takarítás közben, hogy ölbe másszon. Nagyon jó agilitys kutya lehetne, elég neki egyszer megmutatni valamit, és megérti.

Határozott gazdi kell, akinek nem nő a fejére, aki tudja kezelni, és aki nagyon szereti. Ő nem az a kutya, akivel azonnal kialakul az első látásra szerelem. Megszokta, hogy mindig mással sétál, ebben nőtt fel, ebben szocializálódott. És ez az ő tragédiája, hisz volt már több jelölt rá, de Aiko konkrétan lesz…ja, ki sétáltatja, neki az első találkozáskor az illető csak egy lehetőség a sétára, az élményekre, és ennyi. Nem ismer más lehetőséget, nem is próbálja sajnáltatni vagy eladni magát, emiatt ő „csakegykutya” kategória a legtöbb látogatónak. Szóval nem egyszerű. De az nem lehet, hogy itt élje le az életét. Ugye nem?