Feneketlen kút
Volt egy komment nemrég. Egy lánytól. Elismerően nyilatkozott a munkánkról, de volt egy mondat, ami azóta kattog bennem. Miszerint az állatvédelem egy feneketlen kút, a támogatók dobálják a pénzt bele, de semmi sem változik, semmi nem lesz jobb.
Alapvetően totálisan igaza volt. Tényleg. Pontosan ez az, amit én is érzek napi szinten, sőt, óránként. 28 évvel ezelőtt pár fiatal úgy gondolta, alapít egy menhelyet itt Nyíregyházán, hogy esélyt kapjon néhány állat, akik senkinek nem kellenek. 28 év alatt az alapítvány hatalmasat fejlődött, de a valóság az, hogy igazából TÉNYLEG nem változott semmi, sőt.
Az ember azt gondolná, hogy közel 30 év alatt változik annyit az emberek gondolkodásmódja, hogy érdemi javulás tapasztalható, de nem. Vagyis mégis, de mégsem.
Ma elhangzott egy mondat egy ismerősömtől, ami ennek a posztnak a megírására késztetett. Talált egy 4 tagú kölyökmacska csapatot egy tó partján, a macskák közül az egyiknek a farka félig leszakadva, soványak, csipásak, és a saját halott testvérüket ették. Szó szerint. Túllépve minden határunkon, túlfeszítve minden húrt, úgy döntöttünk, hogy jöjjenek, bár hogy hova tesszük őket karantén után, fogalmam sincs.
A srác azt mondta: „Tudod, nem értem az egészet. Anno a felesleges szaporulatot nagyanyáink születés után azonnal megölték, agyonütötték, vagy vízbe fojtották. Mondd meg, mivel jobb, ami manapság zajlik? Megvárják, míg leválaszthatóak, öntudatra ébrednek, majd 6-8 hetesen kivágják őket egy puszta közepére lassú halálra ítélve őket. Szenvednek, sokkal brutálisabban, mint régen.”
Az a rossz hír, hogy totálisan igaza van. Mert mit is csinálunk mi, állatvédők?
Kampányolunk az ivartalanítás mellett, járjuk a putrisorokat, megpróbáljuk „tanítani” a tudatlanokat, próbáljuk felszámolni a felszámolhatatlant. Futunk saját magunk után, fellélegzünk, mikor egy örökbe megy, majd visszazuhanunk a valóságba, hogy az ő helyére lenne 20-30-100-5000 másik, akiknek hely, esély, kapacitás, pénz, szeretet, gondoskodás kellene.
Ordítunk a vakvilágba, feljelentünk, harcolunk a bürokráciával, tanítani próbálunk, segítő kezet nyújtunk, ha tudunk, sikoltozva skandáljuk a „jegyző, hatósági állatorvos, állatvédelmi törvény, ivartalanítás, feljelentés” szavakat, és ezzel elérjük azt, hogy aki eddig sem ivartalanított, ezután sem fog, csak épp megszabadul a felesleges szaporulattól, de nem úgy, ahogy régen, hanem „én nem öltem meg őket” felkiáltással az előbb említett módon lassú halálra ítélve őket.
Mert ettől ők kíméletesebbnek érzik magukat. Mert a legtöbb településen nincs kamera, az éjszaka sötétje jótékony homályt borít a tetteikre, mert sejti, hogy majd valami hülye állatbarát úgyis megtalálja és bekönyörgi őket egy menhelyre, vagy hazaviszi, vagy valami.
A kegyetlenebbje csak simán beköti őket egy zsákba, és kidobja egy kukába, vagy leteszi egy erdőben őket, a levegő szép lassan elfogy, probléma megoldva. Az, hogy nekünk beleszakad a lelkünk, hát kit érdekel? Őt biztosan nem. Hisz ez csak egy kutya/macska, nem ember.
Élőlény, érző lény? „Jajj hagyjuk már a hülye bullshit állatvédői dumát!” „Ez csak egy kutya/macska!!! Hát mit kell így rápörögni?!” „A sok hülye állatvédő inkább a beteg gyerekekkel foglalkozna, nem ezekkel a büdös korcsokkal.”
Igen, az állatvédelem egy feneketlen kút. Egyelőre. De a másik oldalon bizony ott van a rengeteg megmentett állat, akik nektek köszönhetően kapnak új esélyt. Gyógyszereket, műtétet, stabilnak mondható hátteret, gondoskodást. ESÉLYT.
Ma Magyarországon közel 400 szervezet menti az állatokat, de 2000 sem lenne elég. Plusz a kisebb civilek, akik szintén küzdenek, mint malac a jégen. Ne dőljetek be a hülye dumáknak, hogy csak egy, csak egyetlen ember ad esélyt a sérülteknek. Minden szervezet esélyt ad, ki így, ki úgy, ki ennek, ki annak. Akinek tudnak. És még így is iszonyú kevesen vagyunk erre a mennyiségre.
Én részemről KÖSZÖNÖM minden valódi, igaz állatvédő küzdelmét, mert TUDOM, mit éltek át. Igen, ti, akik csinnadratta és rivaldafény nélkül esélyt és reményt adtok. Nem vagytok egyedül, állatvédő társaink.
Ti pedig, támogatók, segítők, ott vagytok nekünk, ha szükség van rátok. Nélkületek semmik lennénk. Köszönünk szépen minden egyes forintot, amit bedobtok ebbe a feneketlen kútba. Miattatok kaphatnak esélyt. Reményt. Új életet.
KÖSZÖNJÜK.
(Évi)