Mindig vannak kutyák, akik valahogy jobban megérintenek minket, mint mások. Persze minden kutyánkat imádjuk, de a “kedvencek” valamiért különlegesek, pedig külső szemmel nincs semmi különleges bennük. Cornelius történetét szokványosnak hittük, de azért volt benne bőven csavar.
Pár éve keveredett Napkorra, egy idős néni társa lett. A néni nemrég szeretetotthonba került, a kutya egyedül maradt, ház, élelem, víz nélkül. A szomszédok kezdték etetni, házat is szereztek neki. A kerítés addig sem volt tökéletes, de onnantól semmi nem tartotta vissza a kóborlástól az elárvult blökit. Lett egy gazdijelölt, azonban az ő körülményeik nem voltak a legbiztonságosabbak Cornelius számára, így hosszas logisztika és pakolás után szorítottunk neki egy férőhelyet.
Egy szombat reggel mentünk érte, előtte péntek este viszont jött egy csavar, egy fiatal pár felismerni vélte benne a 3 évvel ezelőtt eltűnt kutyájukat, aki fénykép alapján kísértetiesen hasonlított Corneliusra, sőt, a lábán található kis heg is pontosan ugyanott volt, mint a fotón lévő kutyinak. Chipolvasással kezdtünk, ami meglepetésre bejelzett, felcsillant a remény, hogy talán tényleg az eltűnt kutyus az. Nem ő volt az. 
Viszont a chiphez tartozó telefonszám nem élt, ezért elmentünk a megadott címre, ami kb. 10 km-re volt Cornelius addigi lakhelyétől. Senki nem nyitott ajtót, a szomszéddal viszont tudtunk beszélni. Az eredeti gazdi 3 éve meghalt… Így nagyjából kitisztult a kép, a gazdi halála után Cornelius valószínűleg útnak indult, és keresett magának egy új otthont. Chipje szerint 7 éves, többnek tűnik, de próbálunk hinni a chipnek. 
Féltünk, hogy egy hosszú ideje kóborló életet élő kutya hogyan fogja elviselni a bezártságot, de Cornelius ebben nagy meglepetést okozott, kevés kutya reagál így. Megnyugodott, nagyon barátságos, eszében sincs szökni, sokat pihen, napozik, bármelyik kutyával jól elvan, biztonságban érzi magát, megkockáztatjuk, hogy boldog. Amit azért egy menhelyen nem szokás tapasztalni. Ettől függetlenül gazdit keresünk neki, ő egy nagyon jó kutya, egy idősebb gazdi mellett vagy akár fiatal családban is nyugodtan élhetne még jó pár évig.