A csapat

Érdekes gondolatmenettel találkoztunk minap, miszerint egy állatvédelmi szervezet ne bújjon egy logó mögé.

Elgondolkodtunk, és egyrészt úgy vagyunk vele, hogy akit valóban érdekel a munkánk, az eljön hozzánk, és megismer minket, vagy elfogadja, hogy mi CSAPATKÉNT működünk, azaz nincs kiemelendő ember, másrészt az Állatbarát Alapítványnál az állat az első, nem az ember, hisz a munkánk erről szól. Az állatokról.

Ha finom a fagyi, nem számít, ki keveri be, bemész, megveszed. Ha puha a kenyér egy pékségben, nem fog érdekelni, ki sütötte, örömmel elfogyasztod, és ajánlod is másnak.
Az, hogy ki, vagy kik dolgoznak nálunk, csak nekünk fontos, a csapatnak, na meg persze a látogatóinknak, akik face to face találkoznak velünk, lesznek benyomásaik, beszélgetnek velünk.

Viszont, bizonyos szempontból meg talán van igazság a felvetett dolgokban, de nem olyan értelemben, ahogy az eredeti verzió elhangzott, és nem azért.
Rengeteg mocskolódással találkozhatunk a net világában mostanság.
Az állatvédelem egy különösen kedvelt „játszótér”, vagy nevezzük inkább dühöngőnek, vagy egy faluvégi kiskocsmának.
Az ember fia/lánya bemegy, dűt-borít, falhoz csapkod pár poharat, összetöri a billiárdasztalt, lehányja a pultot, majd elégedetten távozik. Majd jön a takarítónéni, vagy a kocsmáros kislány, és feltakarítja a romokat. Kit érdekel, kik ők, ugye?

A lényeg, hogy holnap ugyanúgy be lehet menni randalírozni, amíg ki nem tiltják az embert, ha pedig ez megtörténik, fel van háborodva, hogy mit képzel ez a szemét kocsmáros, hogyhogy nem bírja a kritikát?

Na szóval, vissza hozzánk, azaz a CSAPATHOZ.

Az összetétel időnként változik, vannak, akik lelki okok miatt adják fel, vannak, akik anyagilag roppannak meg, bár mint tudjuk, „az állatvédelem egy nagy biznisz, és az állatvédők lopnak, csalnak, magukra költik azt a rengeteg lóvét”.
Khmmmm. EZ MOST IRÓNIA VOLT.

Tehát többször megtörtént már, hogy hiába álom kolléga volt az illető, nem tudott megélni normálisan. A legtöbb kollégánk ugyanis közfoglalkoztatás keretein belül van itt, és mint tudjuk, a kapott összeg kb. meghalni is kevés. Ez van.

Minket nem érdekelnek, mások milyenek, meg mit csinálnak, meg hogyan, pont elég bajunk van így is. Nem foglalkozunk más szervezetek hibáival (ugyanis mindenki hibázhat), mindamellett követjük a munkásságukat, sokuk felé mély elismeréssel adózunk, sőt, baráti kapcsolatban vagyunk többekkel, összedolgozunk, ha szükséges, csendben, a célt nézve. A kutyák érdekeit szemünk előtt tartva.

A csapatunk jelenlegi tagjai tehát a következő emberek (mielőtt bárki felkiált, hogy húúúú, mennyi ember…. mivel a hét minden napján itt vagyunk, így nyilván nincs mindenki minden nap. Továbbá egy közel 4000 nm-es telepről beszélünk, 210 kutyával és 30-40 macskával, amit nyilván nem tud 1 ember így ellátni).

Gábor a telepvezetőhelyettes. Az ezermester, a mindenhez értő, mindent megszerelő, mindent kivitelező, a mentős, a gondozó, a kreatív, a cinizmus császára. Szeretjük.  Bár néha kimondottan fárasztó, amikor a kollégákkal vicceskedik szavakkal vagy tettekkel.

Zoli a csendes, megfontolt, de nagyon megbízható fajta, bármit rá lehet bízni, lelkiismeretes. Mentőzik is, ha kell. Férfi létére a macskákat is szereti.  Igazából minden állatot nagyon szeret. Ő is.

Erika a telep anyja. Kb. szó szerint. Reggel kávét főz, ő a garázsfelelős (ott vannak a husik, a fagyasztók), a látogatók kedvence, mindenkihez van egy kedves szava, akár emberről, akár kutyákról van szó.

Kamilla a legfrissebb dolgozónk, és ő a legfiatalabb is. Mind a 23 életévével teljes erőbedobással odateszi magát, gondoz, etet, kedveskedik a kutyiknak.

Laci a kajafelelősünk, és gondozó is egyben. Ha ő dolgozik, akkor a másnapi finom főtt kaja garantált a kutyiknak, egyéb esetekben táppal etetünk. Hatalmas kondérban rotyogtatja a husit, közben takarít, etet, itat.

Kriszta és Barbi az állatorvosi asszisztensek. A dokink mellett segítenek, a karanténos, beteg, lábadozó kutyákat rendezik, ápolnak, gyógyszereznek, gyógyítanak, kötöznek, rehabilitálnak testileg, lelkileg is. Barbi pluszban mentőzik is.

Brigi és Mónika azok, akik nap, mint nap telibe kapják az ideget, szó szerint. Ők vannak az irodában, ők fogadják az üzeneteket, a telefonokat. Honlapot, Facebook oldalt, hirdetéseket kezelnek, nyilvántartást vezetnek, gazdijelöltekkel leveleznek, pályázatokat kezelnek. Ők azok, akikre időnként rácsapják a telefont, akikkel sokan kiabálnak, akik a legnagyobb pofonokat kapják.

Évi a takinénink, szintén közfoglalkoztatás keretein belül, ő tartja rendben a szociális épületet és a kinti részt is, mossa a koszos holmikat, de ha kell, infúzió mellett ücsörög, kutyát etet, rengeteget pakol a garázsvásárok kapcsán, vagy segít bárhol, ahol kell.

Miska fát vág, fűt (a telepen nincs gáz, csak kazán), havat lapátol, gereblyézik, minden tereprendezési feladatot megcsinál, pakol, cipekedik, besegít a főzésben.

Ádám az állatorvosunk, ivartalanít, beteget kezel, sebeket varr, olt, chipez, regisztrál. Heti 2-3 napban van nálunk, de bármikor hívhatjuk, ha szükség van rá.

Ivett a gazdaságis kolleganő, nincs itt fizikailag, távolról segít be, minden számla rajta megy keresztül, minden dolgozó munkaügyi dolgait ő intézi, heti pár órában, fő munkája mellett.

Nincs titok, ezek vagyunk mi. Nem egy logó mögé bújva, hanem a valóságban, itt, a Csatorna utca 2. szám alatt, Nyíregyházán. Ha kíváncsi vagy a valódi munkánkra, gyere el, ismerkedjünk meg. Mi itt leszünk. Mindig.
(Novák Évi – ja, én írom a posztokat. )